+ Életmód

Jordán Adél a Puszival, Rackajam a falon táncolókkal

A 40 zenei produkció hab a tortán: a versenyprogramban 90 filmet láthatunk a világ minden részéből.

Több mint 90 film, 40 koncert, művészeti projektek sora: a 27. Tartóshullám Mediawave Együttlét idén is megtölti zenével és mozgóképpel a Monostori Erődöt április 27. és május 1. között.

Ez a hatodik Tartóshullám Mediawave, amelyet Komárom határában, egy kulturális végvárban, a Monostori Erődben rendeznek. Az utóbbi öt évben a Mediawave csapata fokozatosan állt át a közösség alapú működésre, nem feledve a kulturális közvetítéssel kapcsolatos erényeket sem.

fotó: Nyikos Péter

A rendezvény a tavalyi év után 2017-ben is felkerült a legjobb európai fesztiválok listájára.

Kiváló minőségi fesztivál, nagyszerű szervezőkkel a háttérben. Állják a sarat legnehezebb időkben is, kitartanak szellemiségük, művészeti értékeik mellett és terjesztik a megálmodott céljaikat

– minősítette a fesztivált az EFFE, az Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért Program nemzetközi zsűrije.

A szervezők az idei év tematikáját, a reformációt a legtágabban értelmezik, művészeti aspektusban vizsgálják, és a megújulás témakörében közösségi pályázatot írtak ki. A pályázatra filmes, építész, installációs, képzőművészeti és közösségi ötletek érkeztek, ezek a Mediawave alatt épülnek meg. Korábban volt, hogy egy falat vontak fel a helyszín, a Monostori Erőd udvarán, máskor közösségi munkával zenei színpadot rendeztek be az erőd mellékén, a Duna-parton.

Ezen a Duna-parti színpadon lép fel április 29-én a Mediawave egyik főszereplője, a tanzániai Vitali Maembe, aki a budapesti undergroundban jól ismert Songoro Fatime meghívására érkezik Magyarországra. Maembe a Tartóshullám után a Budapest Music Clubban ad koncertet.

A idei év egyik legattraktívabb produkciója Ferenczi György és a Rackjam valamint a The Flock Project művészeti csoport együttműködésében történik.

A Rackák koncertje alatt a Simorág Tánccirkusz és a Tűzmadarak tagjai táncra perdülnek az erőd függőleges falán: a lélegzetelállító koregográfia a zenekar és a nézők feje felett kel életre.

Nem maradnak el az Együttlétre évek óta visszajáró zenészek sem: játszik az ef Zámbó Happy Dead Band, a Dresch & Grencsó Duó, a Kátai & Geröly Duó, Pándi Balázs, Jordán Adél és a Puszi, valamint a Fajkusz banda. A helyi zenekarok is megmutatják magukat: Oroszlányból a Kale Lulugyi, Győrből többek közt a Wakachuka és a Romungro Gipsy Banda, Dunaszerdahelyről pedig a Csallóköz Néptánegyüttes érkezik.

Májusfát is állítanak. fotó: Nyikos Péter

A Mediawave zárónapján, május 1-én – nyolc év után – ismét megrendezik a Thanks Jimi napot. Ekkor a fesztiválon fellépő zenészek közösen eljátsszák Jimi Hendrixtől a Hey Joe-t, és ebbe a közönség is csatlakozhat. A szervezők amatőr és profi gitárosok jelentkezését várják a Thaks Jimi projekthez.

A színes filmes versenyprogramban 90 filmet mutatnak be a világ minden részéből. Több díjnyertes és elismert magyar kisjáték-, animációs, kísérleti és dokumentumfilm mellett (Love, Gólyatábor, Fizetős nap, Ebéd előtt, Soul Exodus) helyet kapnak a nemzetközi filmvilág legjobbjai is. Látható lesz a feltörekvő görög tehetség, Konstantina Kotzamani Cannes-ban bemutatkozó és Európai Filmdíjra jelölt rövidfilmje, a Limbo. Vásznon lesz a Kelet-Európában jellemző társadalmi elszigeteltséget témájává emelő és univerzális jelentésű lengyel Moloch, valamint a szintén lengyel Icon is, amely a mentális betegségek világát tárja elénk. A programban szerepel az abszurd humort továbbgondoló Full House című észt animációs film és a Berlinálén díjazott Balcony is, ami egy brit és afgáni lány konfliktusáról szól. Különlegességnek ígérkezik a Sundance filmfesztivált is megjárt nepáli film, a The Woodpeckers of Rocha, ami az emlékek, a történelem és útra kelés gondolatiságát mutatja be.

Új kezdeményezés is helyet kap az Együttléten: fiatal hazai és határon túli filmesek mutatkoznak be a szakmának. A Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Media Mecenatúra támogatásával megvalósuló programban a fiatalok szakemberek előtt mutatják be filmes ötleteike. A legjobbak részt vesznek majd a Mediawave nyári táborának filmes workshopján, ami 2017. július 15-22. Között lesz Somogyfajszon.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top