+ Irodalom

Nádas Péter: Lássuk, Uramisten, a legfőbb gondomat… – Az Élet és Irodalom 2017/15. számából

élet és irodalom

Ezek a körülöttem élő értelmes emberek vajon miért nevezik ezt a levest hamislevesnek, ha egyszer minden valódi benne – kérdezi Nádas Péter Károlyi Csabával készült interjújában.

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

Ez a kicsi én nem tűri, hogy a szabadságában gátolják

Nádas Péterrel beszélget Károlyi Csaba

„- Régebben én is piszkáltalak azzal, hogy a regényeidben mennyi az önéletrajzi elem. Most láthatjuk, hogy Kristóf nem te vagy, de mégis minden regényedben van egy fiú, aki hasonlít rád.

– Veszek egy motívumot, és fejleszteni kezdem. Honnan venném a motívumot, ha nem abból, ami bármikor a rendelkezésemre áll. Nem mindenki csinálja így, én így csinálom. Az én témám a köztes, mondjuk úgy, a realitás és a fikció, a valóság és a képzelet közötti átjárások rendszere.

– Most itt van, miből főzött a regényíró.

– Vett zöldséget, vett húst, és főzött belőle egy jó húslevest.

– Na, amikor hús se volt, akkor mit csinált a te jó Tauber nagymamád!

– Akkor csinált egy jó hamislevest.

– De most tényleg jól látszik, a regényeidben minek mi a mintája.

– Lássuk, Uramisten, a legfőbb gondomat, ami egy életen át kínozott. Ezek a körülöttem élő értelmes emberek vajon miért nevezik ezt a levest hamislevesnek, ha egyszer minden valódi benne.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Szilágyi Zsófia: Nem istenít, nem pocskondiáz

Széchenyi Ágnes Pályaképek. Művelődéstörténeti metszetek a 20. századból című kötetéről:

„A Pályaképek az irodalmi intézményrendszer hat, pályáját a huszadik században kiteljesítő (vagy épp ki nem teljesítő), a Monarchia idején született alakját tárgyalja – Vészi József, Biró Lajos, Horváth Zoltán, Sárközi Márta, Kornfeld Móric és Szegi Pál kaptak egy-egy fejezetet, meg, kissé kakukktojásként, a Jung Ungarn, ez a Nyugat német változatának tekinthető, mindössze egy évfolyamot (1911-ben) megélt folyóirat. Maga Széchenyi Ágnes a Kornfeld Móricról szóló tanulmányt nevezi a bevezetőben „némiképp egyedül állónak”, és annyiban ez a megállapítás jogos is, hogy az iparbáró és mecénás más módon volt része az irodalmi életnek, mint az alkotó, a műhelyteremtő vagy a szerkesztő. Mégis szervesen illeszkedik az egészbe az ő sorsa is, hiszen a kötet világossá teszi, hogy az irodalmi életet aligha értjük meg, ha pusztán az elsővonalbeli alkotókra összpontosítunk, ha azt hisszük, ők mindentől és mindenkitől függetlenül léteznek, műveik pedig pusztán az írói, költői zsenialitásból szikráznak elő, és pottyannak bele az olvasók kezébe.”

EX LIBRIS

Kácsor Zsolt György Péter Az ismeretlen nyelv, Hatos Pál Szabadkőművesből református püspök (Ravasz László-biográfia), Kis Pál Csillaggal nem jó járni most című köteteiről és Szálasi Ferenc 1942-1946-os naplóiról írt:

„Az elmúlt évben olyan történeti munkák jelentek meg sorban egymás után, amelyekben nélkülözhetetlen olvasnivalók vannak a huszadik századi Magyarországot sújtó emberi, társadalmi és történelmi traumák árnyaltabb, mélyebb értelmezéséhez. Mintha csak egy (elnézést a kissé talán blaszfémikus megjegyzésért) „Magasságos Sorozatszerkesztő” működött volna közre e könyvek megjelenésének időzítésében, hiszen egymás mellé téve, egymás után olvasva olyan tökéletesen kiegészíti egymást ez a négy kötet, mint egy végtelen történelmi tabló puzzle-darabkái, amelyek szemünk láttára állnak össze világos rajzolatú, pontos képpé. Egyetlen hatalmas, vaskos könyvvé válnak az olvasás során, holott eltérő a műfajuk (napló, élet- és korrajz), szerzőik pedig egymástól mindenben, de tényleg mindenben különböznek: van köztük ismert tudós, ismeretlen fényképész és háborús bűnös nemzetvezető. Az 1940-es évekkel foglalkozó történészek számára ezek a könyvek magától értődő módon kötelező olvasmányok, de azt hiszem, nem csak a szakemberek, hanem a szélesebb közvélemény érdeklődésére is méltán tartanak számot.”

KÜLFÖLDI FOGADTATÁS

Bodor Ádám Verhovina madarai című művének francia fogadtatásából készített összeállítást Várkonyi Benedek:

„Sophie Aude fordítása elkerül minden melléfogást, amelyet a két nyelv közötti különbség hozhat elő: szép, költői, különös és folyékony. Bodor regénye olyan világban játszódik, hogy a források, a mosoda, a mocsarak, a folyók, a koszt, a szederboros poharak megkívánják, hogy a nyelv folyjék, csepegjen és csobogjon. Legutóbb akkor éreztem, hogy a fordítás a csodálat és hála elegyét váltja ki belőlem, amikor Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényét olvastam. […] Ahhoz, hogy megértsük, mekkora teljesítmény egy magyarból franciára való fordítás, elengedhetetlen egy kétnyelvű kiadás.(La chronique d’Alice Zéniter, à propos des « Oiseaux de Verhovina », d’Adam Bodor. Le Monde, 2016, szeptember 29.)”

PRÓZA

A héten Marno János, Murányi Sándor Olivér és Szántó T. Gábor szépprózája olvasható. Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Marno János Értelmezhetetlen című novellájából:

„A férfit megnyugtatta az ízléstelen kopárság, nem a köznapi értelemben használatos ízléstelen szó szerint, hanem a szónak abban az értelmében, hogy Júlia doktornőnek semmilyen ízlése nincsen. Se jó, se rossz, sem ilyen, sem amolyan, ez a semmilyenség azonnal oldani kezdte a félelem-görcsöket a férfiben, amint leült az ágy szélére, és kifújta magát.”

VERS

A számban Heszky András és Lázár Bence András versei olvashatók, valamint itt szerepel – Tompa Andrea köszöntője mellett – az a darab is, amit Tompa Gábor a hatvanéves Visky Andrásnak ajánlott. Ők ketten nemcsak évtizedek óta alkotótársak a Kolozsvári Magyar Színházban, hanem az 1990-es években egész kötetnyi négykezes verset írtak együtt. A versrovatból ezt a köszöntést ajánljuk:

Tompa Gábor

LÉLEKVÁSÁR

A hatvanéves Visky Andrásnak

Faust kiissza Mefisztó borát,
keserű cseppek csurognak le torkán,
s bent kétség tépi lelkét, mint az orkán,
mely mennybe fújja vétkes szók porát…

Kegyelmet Isten mindig jókor ád,
predesztinált, mint bonbonmeggy a tortán,
s próféták hangját írásokba fojtván,
égig zúgatja vesztesek korát!

A pusztulás kertjében lépegetve
elképzeli, hogy mindez szép lehetne,
de lentről hozzá haldokló kiált…

Egy mozdulat s már széthúzva a függöny –
egy hangot lát átfényleni a füstön:
Atya szólítja tékozló fiát.

FILM

Báron György: Hazatérés

A filmkritika Török Ferenc és Szántó T. Gábor filmjéről, az 1945-ről szól.

„Kocog a szekér a falu felé, mögötte baktat a két zsidó, s a helyiek félnek, akár van rá okuk, akár nincs. Párhuzamos vágásokkal halad előre a történet, mígnem a két cselekményszál a végére összefut. A forgatókönyvet jegyző Szántó T. Gábor és Török Ferenc rendező biztos kézzel nyúlt az irodalmi alapanyaghoz, árnyaltan megrajzolt karakterekkel, fontos mellékszálakkal dúsítva fel azt. Hazai produkcióban rég láttunk ennyire egységes stílusú komor, erős, sötét drámát.”

SZÍNHÁZ

Herczog Noémi: Exvegán Terézanyu

A színikritika Pintér Béla Szívszakadtig című darabjáról szól.

„Hét éve, a Szutyok végén megjelent egy árpádsávos mozgalmár, tavaly a Fácántánc végén egy ISIS terrorista. Van ereje annak, ahogy vészterhes idők legújabb típusai először ezen a színpadon tűnnek fel. De a Szívszakadtig, a maga csupaszív módján sátáni főhősével számomra több ezeknél. Ideológiákból kicsúszó dada és punk kabaré, amely összezavarja a „jó” fogalmába és a liberalizmusba vetett reményeket, anélkül, hogy bármilyen új irányt vagy kapaszkodót mutatna. Maximum annyit, hogy az élet minden jószándék ellenére is azt produkál, amit akar. Nincsen remény, röhögjünk még magunkon egy utolsót.”

Melléklet: Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top