+ Irodalom

Betörők elvitték a bírák összes rizsporos parókáját

Warring bíróságán betörők jártak az öltözőben, és elvitték az összes parókát. A bírák másnap tanácstalanul néztek egymásra, elvégre: paróka nélkül nincs igazság.

Érdekes történetek a xx. század magyar sajtóból – 1965.

április, Olaszország – A fák rügyeztek, tavaszodott, gondolta a kereskedő, hétvégén leszalad a vidéki házához, és rendbe hozza a nyári pihenés előtt. De hiába a nagy igyekezet, úgy tűnt, semmi teendője nem akad. Ellopták a tetőt, az ajtókat, az ablakokat, a falakat, és minden használati tárgyat, csak a ház talapzata jelezte, hogy itt valaha ház állhatott. A férfi döbbenten fogta a fejét, amiben még az a gondolat is megfordult, hogy talán nem fejezték be az építkezést?

április, Franciaország – 88 napot töltött az Alpes Maritimes barlangjában egy kutatónő. Az önkéntes fogságban órákon át szórakoztatta magát azzal, hogy a kézitükörben különböző frizurákat formált a hajából. Természettudományos kutatásai mellett fontos eredménynek könyvelte el, hogy rájött, a hiúság apró megnyilvánulásai teszik elviselhetővé az életet.

április, Anglia – Warring bíróságán betörők jártak az öltözőben, és elvitték az összes parókát. A bírák másnap tanácstalanul néztek egymásra, elvégre: paróka nélkül nincs igazság. Az új parókák beszerzéséig valamennyi ügyet elnapolták. Reméljük, jegyezte meg az egyik bíró, az új paróka jobban áll majd, mert őszintén szólva kicsit hülyén éreztem magam a régiben.

május, USA – Két amerikai egyetemi hallgató kérvényt nyújtott be az államok kormányához. Kutatási engedélyt kértek a Hold Béke tengere nevű térségében. Kérvényükre az alábbi határozott választ kapták: Az USA törvényei lehetővé teszik a kutatást, de csak hat havi ott tartózkodás után kaphatják meg a kutatási engedélyt.

május, Dánia – Sztrájkba léptek a sörgyárak dolgozói, és mivel sztrájk alatt nincs munkavégzés, utánpótlás nélkül maradtak a kocsmák. A nagy sörivók nem hogy egy napig, egy óráig se bírták ki sör nélkül, úgyhogy tömegével indultak meg a jókedvű férfiak a kórházak felé, ahol véradás után megkapták literes söradagjukat a tartaléksörökből.

május, Anglia – Staffort egyik szórakozóhelyére késve érkezett a férfi, a barátnője már bent várta. Sajnálom, uram, nem engedhetem be, ismételte az ajtónálló. De hát bent van a barátnőm, és már nekem is rendelt, mondta férfi. Jó, elismerem, késtem, az én hibám. Nem a késéssel van a baj, uram, hanem a frizurájával. Beatles-frizurával ide nem léphet be senki. Micsoda? Parancsoljon, uram, ha mégis úgy dönt, hogy fontosabb önnek a hölgy, mint a hajviselete, a mosdók mellett találja a fodrászunkat.

június, USA – Dél-Karolina egy csendes kis városának főterén kőből faragott emlékmű emelkedik. Három turista sétált arra, s mivel rövid szöveget faragtak a kőbe, a férfi tollat és papírt vett elő, hogy megörökítse a szavakat, mert bár jártasnak tartotta magát a történelemben, nem volt tudomása semmilyen eseményről. Közel hajolt a kőhöz, és a többieknek hangosan fölolvasta: Ezen a környéken soha, semmi említésre méltó nem történt.

június, Olaszország – A Tempo című újságnál dolgozott egy fiatal író, akit azzal bíztak meg, hogy dobjon össze egy megbízható és érzékletes hasonlatot az inflációra. A sok variáció közül egyet nyújtott be a főszerkesztőnek: Az infláció olyan, mint az a rádió, amit ezer líráért vásárolsz, és egy év múlva ötezer líráért tudod megjavíttatni.

június, Anglia – A négylevelű lóhere szerencsét hoz, állította egy bileringi kertész reklámtáblája. A kertjében csak négylevelű lóherét termelt, és jó áron értékesítette a babonás vásárlóknak. Aki nem hitt a babonában, az is elismerte, hogy legalább az idős kertésznek szerencsét hozott a lóhere, mikor a napokban megvásárolta kacsalábon forgó kastélyát.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top