+ Irodalom

Apácák táncoltak egy londoni bárban

Nagy népszerűségnek örvendett Londonban a Vidám nővérek kvintett, amely esténként egy bár színpadán szórakoztatta a közönséget.

Érdekes történetek a xx. századi magyar sajtóból – 1964.

április, Jugoszlávia – Bealkonyodott. A két férfi, ahogy húsz éven át minden nap, most is kiült egyikük háza elé, és az utcai lámpa fényénél sakkozni kezdett, egészen napkeltéig. Az életük részévé vált ez a szertartás, mint ahogyan az is, hogy kivétel nélkül, minden egyes parti döntetlennel végződött.

április, Franciaország – Chambon-Feugerolles lakossága már nem azt a finom, friss vidéki levegőt szívta, mint évekkel ezelőtt. A nagyváros füstjét mind odafújta a szél. A légszennyezés elleni tiltakozásul összelapátoltak hetven doboz kormot, és elküldték a párizsi hatóságoknak.

április, Nyugat-Európa – A szakszerű vendégfogadás nem egyszerű dolog, mert előre soha nem lehet tudni, hogy milyen igényei és rigolyái vannak a vendégeknek. Ezért aztán titkos nemzetközi nyelvet dolgoztak ki egyes nagy nyugat-európai szállodák portásai. A bőröndökre ragasztott címkék segítségével különböztették meg a jó és a rossz vendéget.

május, Anglia – Nagy népszerűségnek örvendett Londonban a Vidám nővérek kvintett, amely esténként egy bár színpadán szórakoztatta a közönséget. Nemcsak a műsoruk volt egyedi és különleges, az a tény is sok vendéget becsalt az előadásukra, hogy az öt nő nem világi életet élt, a közeli kolostor apácái közül kerültek ki.

május, Chile – A gazdag házaspár aznap este vendéglőbe ment, hogy megünnepeljék a nagy eseményt. Az asztalra került fenséges ételek mellett ott hevert mindkettejük útlevele és személyigazolványa is. A világon elsőként az ő papírjaikba kerültek színes fotók.

május, USA – Az országban folyó dohányzás elleni kampány az élet számos területére hatással volt. Egy hollywoodi színésznő új forgatókönyvet olvasott, s mikor meglátta, hogy a harmincötödik oldalon cigarettára gyújt, hívatta a menedzserét. Csak akkor vállalom el a szerepet, mondta a nő, ha veszélyességi pótlékot kapok.

június, Hollandia – Egy 18 éves fiatalember úgy döntött, hogy márpedig ő lakatlan szigeten fog letelepedni. Csónakba ült, és talált is magának egy kis szigetet a tengeren. Kipakolta a holmiját, és vacsorához látott, majd végül inni akart egy pohár vizet. A tengerből nem ihatott, az útra szánt víz elfogyott. A fiatalember döbbenten állt a tény előtt, hogy itt nincs vízcsap. Megvárta a hajnalt, tükörjelzésekkel a szigetre hívott egy hajót, amelyen visszatért a civilizációba.

június, Magyarország – Kétrészes könnyűbúvárruhát kaptak a budapesti csatornákban dolgozó munkások. A ruha súlya hat kiló volt. A felszínen lévő kollégákkal gégemikrofon segítségével tartották a kapcsolatot. Mikrofonpróba, mikrofonpróba. Mi a helyzet odalent, kérdezte egy fönti munkás. A búvár a gégemikrofont használva válaszolt. Mi lenne, baszd meg, kurva büdös van!

június, Anglia – A londoni közlekedési káosz megoldására a következő javaslattal állt elő egy társaság. Speciális taxikat kell indítani, méghozzá kétkerekű taxikat. A sofőrök csinos lányok legyenek, az utas a mellük alatt a hasukat átfogva kapaszkodhat. A viteldíjat nem a kilométerek számában, hanem a motoron eltöltött idő arányában kell kiszámolni. Az ötlet előadója csak egyetlen kérdésre nem tudott válaszolni. Hogy mindez hogyan csökkenti a káoszt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top