Megrendítő Háy János három darabból álló gyász-ciklusa – Az Élet és Irodalom 2017/14. számából

ESfejcolorNagy – élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Géczi János Baka István képi emlékezete címmel írt esszét a költőt ábrázoló fotókról:

„Baka István képei alapján, összehasonlító vizsgálat eredményeként beszélhetünk akár költőnk attribútumairól, élete állandó kellékeiről, akár azokról a hatásokról, amelyek meghatározóak rá illetve korára. Hol a szájában, hol a jobb kezében, ott az időről időre más alakú pipa. Nincs szinte kép, amely a pipájával történt ádáz hadakozásait ne dokumentálná, s emlékező, aki ne jegyezné meg. S azt, hogy mily akkurátusan tudta szétmorzsolni, s végezetül porrá őrölni és szerteszórni környezetében a dohánytörmeléket, s a hamut. Terjedelmes lencséjű, mindenkor vastag keretű szemüvege ugyancsak állandó viselete, definitív kelléke. Pápaszemet használt, távolba látóra volt szüksége, az általános iskolától kezdve viselte a gyermekkorában inkább keskeny, aztán ifjúságában, kora felnőtt korában egyre magasodó és szélesedő okulárét. (Ha megnézzük a korabeli érettségi tablókat, a legtöbb szemüveges ilyesfélét visel.)”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Visy Beatrix Elena Ferrante Briliáns barátnőm című könyvéről írt kritikát:

„A barátság kezdeteihez, a mintegy ötven évvel ezelőtti eseményekhez visszalépő mindentudó elbeszélő alakja és tökéletes emlékezete azonban problematikus. A családregény, de elsősorban a fejlődésregény műfaji zsánereit mozgató narráció nem tud elég meggyőzően működni, mert akadnak ugyan időbeli, sejtető előreutalások, ám az elbeszélés mégis minduntalan visszazökken a kamaszkor aprólékos leírásába, az események szolgai görgetéséhez, amelyek mintha jelenetről jelenetre, párbeszédről párbeszédre felidézhetők lennének. Az elmondásnak nincsenek sem memóriatechnikai, sem nyelvi akadályai, sőt, az elbeszélő fél rendszerezi, súlyozza is az eseményeket, értelmezi kettőjük gyerekkori kapcsolatát, barátságukat, a körülöttük élők alakját, analizálja barátnőjét, következtet motivációira. A realista nagyregényekre jellemző regényvilág és ábrázolásmód ez esetben nem fér meg jól az első személyű beszéddel, már csak azért sem, mert Lenù szintén részese az eseményeknek, ő is erősen érintett, története a kettőjük története.”

ÉS-KVARTETT

Márton László Hamis tanú című regényéről beszélgetett Károlyi Csaba, Bárány Tibor, Rácz Péter és Zelei Dávid.

Zelei Dávid: (…) Az a hidegrázós a dologban, hogy a valós szereplők találkoznak a XIX. századi regényhősökkel, meg az író által kitalált szereplőkkel, és ebből a katyvaszból, miközben azt várnánk, hogy valami fiktív dolog jön ki, mégis olyan következtetés adódik, ami nagyon is ismerős számunkra a való világból. Bevonja a fikciót a történelem terébe, és ugyanolyan érvényes lesz az egyik, mint a másik. Ilyenkor jönnek elő nagyon erős mondatok. Egyetlen példa. A már említett Gudbrand Gregersen történetét olvasva megtudjuk róla, hogy az egyik nagy haverja Berend Iván, Jókai Fekete gyémántok című regényéből. Már kaptunk is egy valós szereplőt meg egy fiktívet. Majd még egy fiktív kerül hozzá a szerző világából, Sáfrány Peti, aki a kocsmában arról szokott beszélgetni, hogy amikor hajótörést szenvedett, akkor levágtak egy nyomorék gyereket, mint egy csirkét, kicsorgatták a vérét, és megették. Mikor ezt elmeséli a kocsmában, ott azt vonják le az egészből, hogy ha ő ezt így megtehette, akkor abban is lehet valami igazság, hogy ugyanezt megcsinálták a sakterválasztás alkalmából a Tiszaréten összegyűlt zsidók is. (…)”

PRÓZA

Torczkay András, Marton-Ady Edina, Szív Ernő szépprózája és Radnóti Sándor tárcája szerepel a prózarovatban.

Részlet Szív Ernő A Legionella-füzet című írásából:

„A halálom pedig dán volt. Vagy svéd. Egy északi fazon, barna hajú különben, borostás is, nyilván, és férfi, szúrós tekintettel, valójában soha nem láttam, nem adatott alkalom megpillantani. Shettemberg, így hívták. Egy északi tag, akiről valahogyan a tudomásomra jut, hogy engesztelhetetlenül gyűlöl, de közben nem tudom a gyűlölet okát, azt hallom, azt mondják valakik, a hajóutasok talán, nem tudom, az jut a fülembe, azért gyűlöl, mert nem szeretem a kéket, és az apróságokat. Pedig a kéket is szeretem, és az apróságokért is odavagyok. Szerintem életemben nem írtam le olyan mondatot, amiben ne lenne kék szín. Ibolyakék, sebkék, hidegtől megkékült női száj, az elkékülő esti fény. Esti fényben kéken dereng a férfimakk, fényes ujjal pöccinti meg a télidő, írta majdnem Dumpf, de inkább én. Vagy az a rettenetes mennyiségű apróság, kicsinység és csekélység, amit kézbe vettem, gyűjtögettem, érintettem, ezer zsákos Imre kevés lenne rá.”

VERS

Az ÉS versrovatában Háy János, Jász Attila és Marno János versei olvashatók. Különösen megrendítő Háy János három darabból álló gyász-ciklusa, melyből itt az utolsót idézzük:

LASSAN

Lassan elfogynak
a dolgok, amiket ő vett.
Eltűnnek, amiket
a szekrényből elővett.
Csak az marad,
ami végleg
idegen tőle.

FILM

Stőhr Lóránt: Együttélés

Stőhr Lóránt pedig M. Kiss Csaba  és Rohonyi Gábor Brazilok című filmjéről írt:

„Mese ide, vígjáték oda, azért csak arról van itt szó, hogy a sunyi hatalom ökleként működő rendőrség fellépése súlyosan diszkriminatív, hogy a helyi kiskirályok önkénye végtelen kiszolgáltatottá teszi a szegényeket, mert bármikor megfoszthatja őket bevételeiktől. No meg persze arról, hogy az elnyomott és megalázott embertömegek miért nem lázadnak fel sorsuk ellen, miért érdekük a pillanatnyi túlélés érdekében a status quo fenntartása. A Brazilok nem varázsol csodát a vászonra, nem mutat kiutat a gazdasági nyomorból, nem állítja feje tetejére a hatalmi viszonyokat, csak méltóságot ad az elnyomottaknak – szegényeknek, romáknak, fogyatékkal élőknek – kilencven perc erejéig.”

 

ZENE

Fáy Miklós: A homályt növelendő

Fáy Miklós Grigorij Szokolov a Deutsche Grammophonnál megjelent új lemezéről írt:

„Egyelőre a Deutsche Grammophon sem tudja, mit kezdjen a világ legszokolovabb Szokolovjával, aki rendületlenül nem hajlandó sem nyilatkozni, sem stúdióba menni, és mintha a koncertfelvételei is rendszertelenebbek és követhetetlenebbek volnának. Az új albumon két régi hangverseny, az egyik 1995-ből való, a másik 2005-ből. A Wikipedia szerint ez Szokolov elveszett két évtizede 1995 és 2015 között, amikor nem jelent meg új lemeze. Körülbelül annyira megdöbbentőek, amennyire várja tőle az ember, hallani a technikai kikezdhetetlenséget, a zongorahang rendkívüli szépségét, a legsűrűbb zenei szövetben való biztonságot és tisztaságot.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!