+ Irodalom

Verekedésbe torkollott a verés eltörléséről tartott szülői értekezlet

Rió de Janeiróban szülői értekezletet rendeztek egy iskolában, ahol a pedagógia módszerek tekintetében megoszlottak a vélemények és heves vita alakult ki.

Érdekes történetek a xx. századi magyar sajtóból – 1963. – a képen: Max Ernst:  Szűz Mária elfenekeli a kis Jézust három tanú jelenlétében

július, Anglia – A londoni Viktória pályaudvar díszperonjával szemközti falon egy ismeretlen nyelven írt, rejtélyes szöveg volt olvasható. Mivel aznapra magas rangú afrikai díszvendéget vártak, úgy döntöttek, lefestik a textúrát, de előtte mindenképp tudni akarták, mit jelent. Hét nyelvtudós négy órán keresztül próbálkozott, de nem jutottak eredményre, mikor megérkezett egy nyolcadik. Barátaim, mondta, mi sem egyszerűbb ennél, hiszen szuahéli nyelven írták a díszvendég érkezése kapcsán, és azt jelenti, hogy Abdul Razah ben Mohammed al Busztani nem kedveli a szilvapudingot.

július, NSZK – A wuppertáli mesterséges tóban edzést tartott három evezős. Azt gondolták, övék az egész vízfelület, és lapátolás közben elzavartak két békésen úszkáló vadhattyút. Csakhogy a hattyúknak nem tetszett ez a viselkedés, és kissé berágtak. Kemény csőrükkel addig püfölték a csónakot, amíg léket kapott és elsüllyedt.

július, Franciaország – A Földközi-tengeren lévő Ile du Levant sziget egy háromszáz fős nudista kolónia napozó paradicsoma volt. Talán épp az egzotikus erotikának köszönhető, hogy a haditengerészet is kiszemelte a szigetet, és kísérleti központként használta. Napozók százai hallgatták meztelenül a kilövő pályára állt távirányítós lövedékek robaját.

augusztus, India – Hátsó-Indiában működött egy szekta, amely minden hónap első hónapján bikát áldozott az Istenének. Azonban a szekta Istene nem tekintette becsületes eljárásnak a pénzen szerzett javakat, ezért az augusztusi áldozat bemutatása előtt is elindult néhány szektatag, hogy valahonnan ellopjon egy bikát.

augusztus, Jugoszlávia – Étlapkiállítást rendeztek a szarajevói múzeumban. A kiállításon közel négyszáz régi étlap szerepelt, közöttük voltak Strauss, Liszt és Sarah Bernhardt fogadására készült étlapok is. A vendégeknek nagy csalódást okozott a kiállítás, mert a harmadik-negyedik étlap elolvasása után reflexszerűen beindult a nyálelválasztásuk, és szerettek volna rendelni.

augusztus, Ghána – Augusztus elsejével nagyszabású hadjáratot indítottak az ország vezetői az analfabétizmus ellen. Úgy döntöttek, hogy a következő tíz esztendő alatt évente 400 000 ghánai fog megtanulni írni, olvasni. Országszerte kiplakátolták a felhívásokat, minekutána rájöttek, hogy ez így nem megy, mert senki nem tudja elolvasni.

szeptember, Brazília – Rió de Janeiróban szülői értekezletet rendeztek egy iskolában, ahol a pedagógia módszerek tekintetében megoszlottak a vélemények és heves vita alakult ki. A nézeteltérés végül verekedéssé fajult, valóságos tantermi csata dúlt. A szülői értekezletet azért hívták össze, hogy megbeszéljék a szülőkkel a modern pedagógia alapelveit, amely többek között nem ismeri el büntetésként a verést.

szeptember, Mexikó – Az a veszély fenyegette Mexikót, hogy országos méreteket ölt a veszettség. A kormány hosszasan töprengett a megoldáson, és végül arra a belátásra jutott, hogy egyetlen hathatós megoldás létezik, méghozzá az, ha országszerte elrendeli négy millió kutya kiirtását.

szeptember, Franciaország – Ezt a bírót mindenki a tiszta erkölcs és igazság bajnokaként ismerte. Nem volt olyan ügye, amelyben ne járt volna el példás szigorral. Amikor letartóztatták, az egész ország azt gondolta, itt biztosan valami félreértésről van szó, az nem lehet, hogy ez az ember éjszakánként lopni járjon. De talán épp azért fosztott ki benzinkutakat és illatszerüzleteket, hogy a saját bőrén érezze a bűn mocskát.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top