+ Film

Ahol a szerelem bármikor bankszámlára váltható

A fiatal férfiak, így Alex apja is, az elegáns szállodákban pihenő fiatal nőkkel ismerkedik, teremt velük szerelmi kapcsolatot, aztán ha sikerül, házasság lesz ebből, gyors költözés valamelyik európai országba, majd megszületik a gyerek is. – írja Ferber Katalin a berlini Arab Filmfesztiválon bemutatott A szokásos biznisz című dokumentumfilmről.

Arab Filmfesztivál, 2017. március 31.-április 7., Berlin

A szokásos biznisz, dokumentumfilm, (Bezness as Usual), holland-tunéziai film,  Rendező: Alex Pitstra, (Saját készítésű film), 2015.

A film őszinte, olykor zavarba ejtően kitárulkozó vallomás, melyet Alex Pitstra készített kettős identitásáról, családtagjairól, s természetesen mindarról, ami egy európai fiatalember és egy tunéziai család meglehetősen különböző értékrendje, szemlélete.

Alexet holland édesanyja nevelte fel, mert tunéziai apja eléggé viharos körülmények között elhagyta őket, amikor még kisfiú volt. Huszonegy év hallgatás után felbukkan Alex apja, s arra kéri őt, hogy menjen el Tunéziába, ismerje meg őt és tunéziai rokonait.  “Mi egy család vagyunk” – írja felnőtt fiának az apa, majd később sokszor halljuk ugyanezt, hisz a vérségi kötelék minden másnál fontosabb. Illetve idővel azzá válik.

Így kezdődik Alex térben és időben megtett útjáról szóló film, melyet önmaga elemzésének és érzelmi zűrzavarának megoldása érdekében készített. Előre kell bocsátani, hogy a film nem amatőr munka, rendkívül pontos, őszinte és fájdalmas betekintés két társadalom nagyon is eltérő hagyományaiba, értékrendjébe.

Lassan bomlik ki a néző számára egy tunéziai település, Soussa lakóinak megélhetési forrása, a “szokásos üzlet”, melyet a helyiek bezness-nek hívnak. Lazán, könnyedén, a pálmafák árnyékába húzódva mosolyogva idézik fel fiatalkori beznessüket, a külföldi nőknél elért sikereiket, melyet még akkori tunéziai feleségeik is elismertek, sőt ma is nagyon büszkék erre.

Az egykor népszerű és elsősorban európaiak által gyakran felkeresett tengerparti üdülőhely lakói nagyon szegények. A fiatal férfiak, így Alex apja is, az elegáns szállodákban pihenő fiatal nőkkel ismerkedik, teremt velük szerelmi kapcsolatot, aztán ha sikerül, házasság lesz ebből, gyors költözés valamelyik európai országba, majd megszületik a gyerek is. Mindannyian tudják, hogy így jobb élet vár rájuk, mert más lehetőségük (úgy tűnik) nincs, csak a házassági bezness.

A filmben szereplő  apa három testvére között mindössze egy van, akit ez az üzlet nem érdekelt soha, talán mert asztalos a szakmája, s ebből mindig meg tudott élni.

Kiderül, hogy Alexnek van két féltestvére, az egyik Svájcban született, s őt is egyedül nevelte az édesanyja. A másik, a legfiatalabb, tunéziai, mert Alex apja végül (kényszerek miatt), de visszatért hazájába, ott újra megnősült és ma is ott él. Unokatestvérei többsége Európa sok országában lakik, még Lappföldön is talál egy egyedülálló anyát.

A film izgalmasabb, mint egy krimi. Rendezője, aki fiatal korában még a vezetéknevét is megváltoztatta, hogy ne érje kiközösítés arab vezetékneve miatt, felnőtt férfiként döbben rá arra, hogy tudnia kell tunéziai rokonairól, meg kell ismernie apját, féltestvéreit, mert e nélkül az édesanyját sem érti. Vagyis önmagát sem.

Alex nem ítélkezik – ezt a film utáni vitában az egyik néző számon is kérte tőle -, mert egyre gyakoribb utazásai során megérti, hogy nem lehet sem apján sem a többi rokonán számonkérni a sajátjától merőben eltérő értékrendet.

A kérdés persze kimondatlanul is az, hogy a holland, a svájci, vagy éppen más európai nő miért nem ismeri fel időben egy ilyen kapcsolat veszélyeit. A film szereplőinek vannak válaszai e kérdésre, de egyetlen alkalommal sem hangzik el annak utólagos beismerése, hogy fogalmuk sem volt arról az értékrendről, melybe beleszerelmesedtek. Egy tengerparti nyaralás alatt természetesen ez lehetetlen.

Alex apja és nagybácsikái jómódúnak tartanak minden európait, gyorsan felismerik, hogy a rokoni kapcsolatok kötelességeket rónak európai (elhagyott) gyerekeikre. Rendszeresen kérnek tőlük pénzt, elvárják, hogy a gyerekeik, most már felnőttként gondoskodjanak róluk, hiszen ők ezt megtehetik.

Alex Svájcban született és felnőtt féltestvére ezt nem hajlandó elfogadni, ő úgy érzi, hogy apja cserben hagyta anyjával együtt (ők sem hallottak a tunéziai apáról két évtizedig), így neki nincsenek erkölcsi kötelességei apjával szemben. Határozottan elutasítja apja és annak rokonai kedvességét, nem téveszti meg a helybeliek vendéglátása, és hátat fordít mindannak, amit tunéziai rokonai elvárnak tőle.

Ez a film nagyon messzire viszi a nézőt. Nem csupán a fejlett országok és egy kevésbé fejlett ország különbségeit láttatja,  hanem azt a mentalitásbeli különbséget, ahol az üzlet (bezness) teljesen összemosódik a személyes érzelmekkel, ahol a “szerelem” bármely pillanatban bankszámlára váltható, ahol a szegénység és nincstelenség mindenre magyarázatot, sőt Alex apja és családjának többi férfitagja szerint mindenre felmentést is ad.

Amikor ugyanis a család férfitagjai megértik, hogy képtelenek alkalmazkodni egy európai ország normáihoz és értékrendjéhez, hátat fordítanak addigi életüknek, s valahol máshol kezdik (vagy folytatják) pontosan ugyanazt a beznesst, ha tehetik. Ha nem, akkor felnőtt gyerekeikre próbálnak támaszkodni, hátha ők enyhítenek valamennyit a megélhetési nehézségeiken.

Nem tartják hibának, hogy maguk mögött hagyták feleségeiket, nem látták felnőni a gyerekeiket.

Mohamed próféta tanítása szerint minden gyerek erkölcsi kötelessége idős szüleiről gondoskodni, hiszen csak így kerülhet majd halála után a Paradicsomba.

Márpedig, mindannyian szeretnénk odakerülni.

Ezúton mondok köszönetet az Arsenal mozinak, Christina Kunzénak és Christiane Dramének (Fabrikpublik), hogy támogatásukkal lehetővé tették a fesztivál filmjeinek megtekintését – a Szerző.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top