+ Film

Egy sorozatgyilkos vallomásai után

John Malkovich 2012 után lesz ismét a BTF vendége.

John Malkovich diktátorként lép színpadra kedden a Müpában a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon (BTF). Just Call Me God – A diktátor utolsó beszéde című új produkcióját a márciusi világpremier után néhány héttel láthatja a magyar közönség.

John Malkovich 2012 után lesz ismét a BTF vendége. Egyszemélyes színházi-zenei drámájában, amelyet angol nyelven, magyar felirattal láthat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a közönség, Martin Haselböck kíséri orgonán a világhírű amerikai színészt.

Az idők kezdete óta napjainkig újra és újra színre lépnek azok az uralkodók, vezetők, akiket az emberek természetfeletti erővel, mindenhatósággal, sőt: isteni képességekkel ruháznak fel. Hogyan lehetséges mindez? Miért vagyunk ilyenek? Ennyire hiszékenyek és romlottak volnánk? John Malkovich magához ragadja a szót, és mindent elmagyaráz

– olvasható az előadás ajánlójában a Müpa honlapján.

A Giacomo-variációk és a Budapesten is bemutatott Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai után John Malkovich és Michael Sturminger író, rendező ismét egy különleges színházi-zenés előadást készített, amelynek világpremierje Hamburg futurisztikus hangversenytermében, az Elbphilharmonie-ban volt. A bemutató és londoni fellépése után John Malkovich a Budapesti Tavaszi Fesztiválon bújik minden idők összes diktátorának bőrébe, hogy szembesítsen az önkény technológiájával.

Sokat foglalkoztam Sztálinnal, olvastam Hitlerről, a darab Idi Amin Dada és Moammer Kadhafi ellen is vádat fogalmaz meg

– mondta Malkovich szerepe bemutatásakor a márciusi hamburgi premier előtt.

Malkovich és Michael Sturminger darabjában a színész egy kitalált, összeomlás előtt álló ország diktátorát alakítja, aki őrülten ragaszkodik istenhez hasonlatosságához még akkor is, amikor ellenfelei már az ajtaja előtt állnak.

A zenei ellenpontot szolgáltató – a korábbi produkciókban is aktív szerepet vállaló – orgonista-karmester, Martin Haselböck válogatásában Bachtól Messiaenon át Ligeti Györgyig a zenetörténet egy különleges szelete szólal meg. A színház és a klasszikus zene szimbiózisa az önkényuralom működését boncolgatja.

John Malkovich és Martin Haselböck mellett az előadásban Sophie von Kessel (próza) és Franz Danksagmüller (elektronika) is közreműködik.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top