Egy libanoni vak zenész megrendítő története

tramontane-rabih-de-vatche-boulghourjian,M336411

8. Arab Filmfesztivál (ALFILM), Berlin, 2017 március 31-április 7

Írta: Ferber Katalin

Berlinben több színhelyen ismét megnyitott az arab filmfesztivál. Játékfilmek, dokumentumfilmek és rövidfilmek gazdag választéka várja a nézőket.

A Librarius olvasói az elkövetkezendő néhány napban a fesztiválon bemutatott filmek ismertetését olvashatják, melyek túlnyomórészt dokumentumfilmek, kivéve a megnyitón vetített játékfilmet. Ennek oka egyszerű: oly keveset tudunk a térség filmművészetéről, hogy ez a film némi betekintést enged a régió jelenlegi vizuális szemléletébe.

Tramontane (Szó szerint: A hegy túloldalán) Magyarul: Mindenki másképp emlékszik, Rendező: Vatche Boulghourjian, Libanon, 2016.

A filmet először a tavalyi cannes-i nemzetközi filmfesztiválon mutatták be.

Főhőse, Rabih egy huszonnégy éves vak férfi, akit meghívnak zenésztársaival együtt Európába koncertezni. Útlevélre lenne szüksége, de mint kiderül, személyi igazolványa hamis, neve nem valódi, és csak a hatósági ember (aki egyébként katonai egyenruhát visel) jóindulatának köszönhető, hogy nem tartóztatják le.

Rabih édesanyjával és annak testvérével él egy kis faluban valahol Libanonban. Amikor a fiatal férfi megtudja, hogy neve nem valódi, személyi igazolványa hamisított, nyomozni kezd, s először édesanyját kérdezi, minek köszönhető ez a zűrzavar a létezése körül. Születési anyakönyvi kivonatát sem találják, csak egy genetikai teszt bizonyítaná a születését, mikor az anyja megmondja neki, hogy ő egy talált gyerek. Annyi azonban biztos, hogy Rabih 1989-ben, egy évvel a libanoni polgárháború befejezése előtt született, vagyis kaotikus viszonyok között, a papírok akár el is veszhettek, ezrek lelték halálukat ebben az időszakban az országban.

Rabih nyomozni kezd. Megtudja, hogy nagybátyja, azaz édesanyja testvére, aki a háború alatt magas rangú katonatiszt volt, találta őt meg, vitte haza a húgának, így fogadták örökbe a három hónapos csecsemőt, aki akkor már elvesztette látását, bár nem így született.

Rabih bejárja a fél országot, s így lassan döbbentik rá, hogy nincs egyértelmű válasz a kérdésére, kik a valódi szülei. Mindenki másként emlékszik. Van, aki nagybátyja hősiességét meséli neki, van, aki hamisnak tartja a nagybácsi által mesélt történetet, egyszóval a múlt zavaros, egymásnak ellentmondó történetek szövedéke, s Rabih nem talál, az utolsó történetet kivéve semmiféle támpontot arra nézve, ki is ő valójában, mi volt eredetileg a neve, s kik voltak a szülei.

Az utolsó történet azonban sejteti az eredetet: a nagybácsi a polgárháborúban, miután egységével porig rombolt egy falut, az egyik házban talált egy élő csecsemőt, akit hazavitt.

Rabih, akinek szerepét  egy vak libanoni zenész alakítja (Barakat Jabbour) gyönyörűen járja végig saját eredetének tisztázását, teljesen eredménytelenül. Nem sikerül neki semmit megtudnia, kivéve azt, hogy az őt felnevelő asszony nem az édesanyja, s a nagybátyja pedig nem az apja, sőt nem is valódi rokona.

A film Rabih koncertjének egyik részletével fejezi be a megrendítő történetet. A dalban, melyet Rabbih énekel, önvád, bűntudat és megbocsátás a három szó, melyek refrénként szerepelnek.

Talán van mélyebb jelentése is az ő világtalanságának, hiszen története éppen a környezete felejtéséről, azaz vakságáról is szól. Mindenki másra  és másként emlékszik, s ennél elegánsabb utalás aligha van a polgárháború által többször is lerombolt ország, Libanon társadalmának lelkiállapotára. Úgy sejtem, még mi is értjük, európaiak.

Ezúton mondok köszönetet az Arsenal mozinak, Christina Kunzénak és Christiane Dramének (Fabrikpublik), hogy támogatásukkal lehetővé tették a fesztivál filmjeinek megtekintését – a Szerző.