+ Film

A pszichésen labilis nyomozónő furcsa halálesetek nyomába ered

A bűnügyi történet mögött egy megrendítő családi dráma körvonalazódik.

 


Balsai Móni és Ujj Mészáros Károly a Liza, a rókatündér forgatásán (Fotó: Mudra László)

 

Megkezdődött Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér) második mozifilmje, az X. című skandináv típusú krimi forgatása Budapesten.

A mozifilm főbb szerepeiben Kulka János, Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs lesz látható.

 A forgatás előreláthatólag május közepéig tart olyan helyszíneken, mint a Gellérthegy vagy a rendőrség Teve utcai székházának teteje, emellett a 2. kerületben, Zuglóban és egy csepeli gyártelepen is vesznek fel jeleneteket. A film várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.

A film története szerint Éva, a gyermekét egyedül nevelő, pszichésen kissé labilis nyomozónő több furcsa halálesetet fedez fel az osztályára kerülő ügyek között.

Első ránézésre mindegyik öngyilkosság vagy baleset, de Éva több apró részletre is felfigyel, amelyek alapján arra gyanakszik, hogy valójában nagyon profin álcázott gyilkosságokról van szó.

A bűnügyi igazgató nem kívánja bolygatni a már lezárt aktákat, de az új kolléga, Péter egy friss eset kapcsán Éva mellé áll. A fordulatokban bővelkedő, szövevényes krimiben senki sem az, akinek látszik, a bűnügyi történet mögött pedig egy megrendítő családi dráma is körvonalazódik.

A X. skandináv típusú, sodró, gyors ritmusú, erős vizuális világú, nagyon izgalmas, látványos és fordulatos krimi lesz – mondja Ujj Mészáros Károly.

A filmmel tér vissza a vászonra Kulka János, de látható lesz a filmben Básti Juli, Hámori Ildikó, Szirtes Ági, Fekete Ernő és Szabó Győző is.

A forgatókönyvet Ujj Mészáros Károly és Hegedűs Bálint írták, az operatőr Szecsanov Martin, a film producere Muhi András és Ferenczy Gábor, gyártója a Focusfox.

Újabb nemzetközi filmes siker: Balsai Móni díjat nyert Monte-Carlóban

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top