Dieselmozdonnyal akart megszökni otthonról egy 12 éves kisfiú

train-143847_960_720

Érdekes történetek a xx. századi magyar sajtóból – 1961.

április, Brazília – A napokban kézbesített a posta egy építési engedélyt, amely alapján a férfi megkezdhette a villa építését. Csóválta is a fejét, kicsit korábbra várt, szinte napra pontosan harminc évvel ezelőtt adta be a kérelmet. De előrelátó volt, az engedély nélkül fölépített villában ide s tova huszonhét éve lakott a családjával.

április, Vietnam – Bankettet tartottak Saigonban, ahol mind a száz résztvevő rosszul lett, és az ünnepi mámor felemelő pillanatainak átélése helyett a kórházban kötöttek ki. A nyomozás csakhamar megállapította, hogy a szomszédos étterem tulajdonosa bérelte föl a főszakácsot, hogy keverjen mérget az ételbe. Szerencséje volt, hogy gyorsan felszívódó mérget választott, és nem maradt idő a halálos dózis elmajszolásához. A hírnek köszönhetően mindkét éttermet messze elkerülték a vendégek.

április, Anglia – Bemutattak a televízióban egy modern passiójátékot, amelyet egy fiatal anglikán pap készített egy televíziós rendező szakmai támogatásával. A modern passiójátékban Krisztus farmernadrágot viselt, és hosszú hajú huligánok ugrálták körül. A céljuk ezzel az volt, hogy közelebb hozzák a vallást a fiatalokhoz. Merthogy abban biztosak voltak, hogy a fiatalokat nem lehet közelebb vinni a valláshoz.

május, Franciaország – Világgá akart menni egy 12 éves Saint Loban született kisfiú. Először autóval, majd segédmotoros kerékpárral próbált szerencsét, de mindkét alkalommal lebukott, és hazavitték a családjához. A kisfiú legutóbb egy dieselmozdonnyal próbálkozott. Felkapaszkodott a vezetőfülkébe, és éppen el akarta indítani a mozdonyt, amikor elfogták. Sebaj, nyilatkozta az újságoknak, még a repülőgépet megpróbálom.

május, Anglia – A brit admiralitás napi hat pennyt kért a pénzügyminisztériumtól az épületben lévő macska etetési költségeire. A pénzügyminisztériumtól a következő választ kapták: Vagy nincsenek egerek az admiralitás épületében, és akkor nincs szükség macskára, vagy vannak egerek, akkor viszont a macska gondoskodjon saját táplálékáról.

május, Ausztrália – A Brisbaine-i egyházközösség, kihasználva a sajtó nyilvánosságának erejét, a következő hirdetést jelentette meg az újságban: A főtisztelendő úr részletes beszámolót tart az erkölcstelenség útjairól.

június, Franciaország – A szülőotthonokban nagy gondot okoztak az idegesen várakozó apukák. Folyton zaklatták a személyzetet, lelkiállapotuk függvényében olykor össze is vesztek. Az egyik párizsi szülőotthon, hogy orvosolja a problémát, tekepályát létesített egy üres teremben. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a várakozó apukák sokkal higgadtabbak, s ha talán még sört is mérnének, külön tekeklub-hálózatot építhetnének ki a szülőotthonok.

június, USA – A ruhaüzletek igyekeztek lépést tartani a növekvő és változatos lakossági igényekkel. Nem rég nyílt meg New York-ban a Napóleonok boltja nevű férfi divatüzlet. Itt csupa olyan ruhát árultak, amelyek az alacsony és pocakos férfiak méreteihez igazodtak.

június, Spanyolország – Sevillában súlyos kötelezettség-szegés miatt állítottak bíróság elé egy postást. A férfi elunta a rengeteg levél és képeslap kihordását, ezért a papagájával kiválasztott a levéltömegből kb. három tucatot, azokat kézbesítette, a többit elégette. A férfi azzal védekezett, hogy eleinte egy-két hóbortos alkalomról volt szó, de a papagáj annyira megszokta a procedúrát, hogy ha nem válogathatott minden nap a levelek között, akkor olyan patáliát csapott, hogy nem lehetett elviselni.