+ művészet & politika

Mégis győz a józan ész? Valószínűleg Jordán marad Szombathelyen

Miközben új pályázatot is kiírnak az ügyvezetői állásra.


Nyitókép: Bajomi Nagy György Mihály és Hartai Petra Velika szerepében a 2015-ös Vitéz Mihály című darabban (Fotó: MTI/Büki László)

Ha a város közgyűlése megszavazza, 2018. szeptember 30-ig, vagyis a következő színházi évad végéig meghosszabbíthatják Jordán Tamás igazgatói kinevezését a szombathelyi Weöres Sándor Színház élén. Ugyanakkor új pályázatot is kiírnak az ügyvezetői állásra – ez a javaslat szerepel a testület március 27-re összehívott rendkívüli ülésének, az interneten is közzétett határozati javaslatai között.

A direktor ezt az áthidaló megoldást saját maga javasolta megfontolásra a színház fenntartói számára, miután a korábban kiírt ügyvezetői pályázatot eredménytelennek nyilvánították, az ismételt kinevezésére tett javaslat pedig nem kapta meg a szükséges többséget az önkormányzati testületben.

Jordán Tamás: a szerződés meghosszabbítására azért lenne szükség, hogy a következő évadot tervezni, a társulat tagjait pedig szerződtetni lehessen. Bejelentette azt is, hogy ismét indulni fog a pályázaton és bízik abban, hogy a megismételt pályázati eljárás minden szempontból tiszta és megnyugtató helyzetet teremt.

A Weöres Sándor Színház ügyvezetői tisztségére tavaly december 15-én írt ki pályázatot Szombathely önkormányzata, miután a jelenlegi ügyvezető ötéves megbízása idén szeptember végén lejár. Az állásra ketten adták be a pályázatukat, Dér András filmrendező és Jordán Tamás színművész, a teátrum jelenlegi vezetője.

Március 2-i ülésén az intézményt fenntartó szombathelyi közgyűlés ülésén a színházigazgatói kinevezésről nem tudtak dönteni, a városvezetés ugyanis a pályázati eljárás sérülésére hivatkozva – a másik pályázó, Dér András filmrendező pályázati anyaga kiszivárgott és ezért ő visszalépett – előbb új pályázat kiírását javasolta, majd az egyedüli pályázóként maradt Jordán Tamás harmadszori kinevezéséről is szavazott, de mindkét esetben patthelyzet alakult ki, így a név szerinti szavazás után végül mégis eredménytelen lett a pályázat.

Részlet a közgyűlési előterjesztésből:

“Fontos körülmény az is, hogy az adott színházi évad előkészítésének munkálatai minden év február hónapban kezdődnek meg. Erre tekintettel rendelkezik akként az Emtv. 41. § (1) bekezdése, miszerint a színházak igazgatóinak, ügyvezetőinek munkaviszonya főszabályként február elsejével kezdődik és január 31. napjával végződik. Igazgató Úrral történt egyeztetés alapján, illetőleg a 2017/2018-as színházi évad szervezésének biztonsága érdekében javasolom a Tisztelt Közgyűlésnek, hogy Jordán Tamás ügyvezetői megbízását hosszabbítsa meg 2018. szeptember 30. napjáig a jelenlegi jogviszonyával megegyező, változatlan feltételekkel.”

2017. MÁRCIUS 14-ÉN EBBEN A TÉMÁBAN >>>

Eperjes elindulhat Jordán Tamás ellen

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top