+ Mese

Három nap alatt három időutazásos bábjáték készül Békéscsabán

A produkciókat a pécsi Bóbita Bábszínház, a debreceni Vojtina Bábszínház, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, valamint a Jókai Színház művészei varázsolják a színpadra vasárnap délután.

Elkészültek a 4. Bábos Drámaíró Verseny írói az egyfelvonásos, gyerekeknek szóló bábjátékok megírásával. Péntek reggel megkezdték a munkát a rendezők és a csapatok.

A péntek reggeli húzás szerint Szenteczki Zita rendező dolgozza fel a Pozsgai Zsolt által írt drámát; Varsányi Péter Tóth Réka Ágnes, Szilágyi Bálint pedig Sebők Bori bábmeséjét rendezi. Az íróknak a víz világnapja alkalmából tett érdekes időutazás témájáról kellett megírniuk a darabokat.

Szombaton a Bárka irodalmi folyóirat különszámban jelenteti meg a műveket.

Szilágyi Bálint végzős bábrendező szakos hallgató elmondta:

Öt éve, a Színház- és Filmművészeti Egyetem felvételijén három órája volt megrendezni egy bábdarabot, most a három nap nagyon sok ahhoz képest.

Varsányi Péter azt mondta, a dráma, amit meg kell rendeznie, jó humorú, de van mondanivalója is. A cselekmény a jövőben játszódik, amikor vízhiány alakul ki a Földön, de van a darabban időutazás is – közölte. Hozzátette: megnézi, milyen bábok állnak rendelkezésre a színrevitelhez, de nem tartja kizártnak, hogy néhány bábot direkt erre az alkalomra készíttet el a verseny idején folyamatosan dolgozó műhelyben.

A rekordgyorsasággal, három nap alatt elkészülő előadásokat vasárnap délután mutatják be a békéscsabai Sík Ferenc Kamaraszínházban. A produkciókat a pécsi Bóbita Bábszínház, a debreceni Vojtina Bábszínház, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, valamint a Jókai Színház művészei varázsolják a színpadra.

A szakmai zsűri – Elek Tibor, Zalán Tibor, Jászai Tamás, Gabril Cadarin és Gimesi Dóra – vasárnap dönt a legjobb színésznő, színész, a legizgalmasabb férfi és női karakter, a legjobb rendező és dráma díjáról, a legjobb előadásra pedig a közönség szavazhat.

  • A versenyről a Varga Tamás szolgál napra kész információkkal szolgál a napsugarbab.hu blogon.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top