+ Zene

Titkos megállapodás Presserék és a Gyöngyhajú lányos rapper között

A szerzőpáros tavaly perelte be Westet a Gyöngyhajú lány című dal engedély nélküli felhasználása miatt.

Peren kívüli megállapodás született Presser Gábor és Adamis Anna, valamint az amerikai hiphopsztár, Kanye West között. A magyar szerzőpáros tavaly májusban perelte be Westet a Gyöngyhajú lány című dal engedély nélküli felhasználása miatt.

Nagyon örülök, hogy vége van – közölte Presser Gábor pénteken.

A zeneszerző nem sokkal azután mondta ezt, hogy kézbe vette a megállapodást, amelyről csütörtökön az amerikai Page Six hírportál adott hírt.

Presser Gábor hangsúlyozta: zárt megállapodás született, amelynek tartalmáról sem az érintettek, sem ügyvédjeik nem nyilatkozhatnak.

Mint a Page Six írta, Presser Gábor és Adamis Anna ügyvédje tavaly májusban adta be keresetét a New York-i szövetségi bíróságon, és 2,5 millió dollárra (mai árfolyamon mintegy 717 millió forintra) perelték Kanye Westet, amiért a hiphop előadó szerintük engedély nélkül használta fel a Gyöngyhajú lányt New Slaves című dalában, amely a sztár 2013-ban megjelent Yeezus című albumán szerepel.

A több tízmilliós eladásokat produkáló Kanye West, a 39 éves amerikai előadó a New Slaves utolsó mintegy másfél percében használta fel hangmintaként a Presser Gábor zenéjére és Adamis Anna szövegére 1969-ben született Omega-számot, a Gyöngyhajú lányt. Még Kóbor János énekének egy részlete is hallható az eredetileg 1969-ben, az Omega 10000 lépés című albumán megjelent dalból.

Amerikai lapok tavaly novemberben arról írtak, hogy West ügyvédje indítványozta, a New York-i bíróság helyett Kaliforniában tárgyalják meg az ügyet.

A sztár korábban azt állította, hogy engedély birtokában használta fel a magyar slágert.

Presser Gábor kérte a bíróságot, hogy a tárgyalás helyszíne továbbra is New York maradjon.

Presser Gábor és Adamis Anna ügyvédei arra hivatkozva perelték be Westet, hogy Kanye West ügyvédei előzőleg mindössze 24 órát adtak a magyar szerzőpárosnak megadni az engedélyt a dal felhasználására.

Később egy csaknem 10 ezer dolláros előleget küldtek, Presser Gábor és Adamis Anna azonban ehhez nem nyúltak hozzá, nem jött létre szerződés.

Kanye West Yeezus című lemeze eddig mintegy 500 ezer példányban fogyott, a sztárnak az albumot bemutató turnéjából befolyt bevétele elérte a 35 millió dollárt.

A Gyöngyhajú lányt számos alkalommal dolgozták fel, nemcsak hangmintaként, hanem teljes egészében külföldi előadók: közéjük tartozott a világhírű német Scorpions zenekar, amelyik White Dove címmel adta elő a dalt 1995-ben.

Amerikai popsztárok az elmúlt években előszeretettel használtak fel hangmintákat magyar dalokból. Ezek között volt 2010-ben Christina Aguilera Woohoo című száma, amely Kovács Kati Add már, Uram az esőt!-jéből, Koncz Tibor szerzeményéből egy dallamtöredéket használt fel. A lemez kísérőfüzetében feltüntették, hogy a Woohoo-ban Kovács Kati dalából hallható egy részlet.

30 perces dührohamot kapott a színpadon Kanye West

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top