+ Irodalom

3 napos fesztivál a 10 éves Félonline-nal

A lap fennállásának 10. évfordulóját egy különleges, irodalmi minifesztivállal szeretnék a közönséggel együtt megünnepelni.

2017. februárjában 10 éve, hogy megjelent a FÉL című irodalmi periodika első száma. Az akkor még középiskolások által alapított lapot később egyetemisták önerőből működtették, amely 2010 óta kizárólag online jelenik meg FÉLonline.hu címen. Az elmúlt 10 évben közel 500 fiatal költő, író és újságíró csatlakozott a magazinhoz, akik közül mára sokan választották pályájuknak az írás valamilyen formáját. A folyóirat ma is független, támogatás nélkül, szabadidejében szerkeszti a stáb.

A lap fennállásának 10. évfordulóját egy különleges, irodalmi minifesztivállal szeretnék a közönséggel együtt megünnepelni, sőt a jeles alkalomra FÉL10 címmel irodalmi antológiát jelentetnek meg az elmúlt 10 év szerzőinek közreműködésével. A háromnapos fesztivál során a könyvbemutató felolvasóesteken túl zenei programokat: Somnivore-estet, a Chezan & Konrád duó bemutatkozó koncertjét, és FÉL10 – verskoncertet láthatnak az érdeklődők, illetve a Pannon Tükör tavaszi számának bemutatóestjét, amely a FÉL szerzőinek szövegeiből közöl válogatást.

Részletes program – 1. nap: március 23, csütörtök.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top