+ Tudomány

Találtak egy óriási fáraószobrot a kairói szegénynegyedben

A feltáráson dolgozó egyiptomi és német kutatók a szobor felsőtestét és fejének egyes részeit találták meg darabokban a mocsaras területen.

Nem II. Ramszeszt, hanem valószínűleg a későkorban uralkodott I. Pszammetik fáraót ábrázolja a kairói szegénynegyedben múlt héten talált óriásszobor – jelentette be csütörtökön az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium.

A tárca szakemberei korábban azt feltételezték, hogy a II. Ramszesz héliopoliszi temploma mellett felfedezett nyolc méter magas szobor a több mint háromezer évvel ezelőtt uralkodó fáraót ábrázolja.

Háled al-Anani tárcavezető csütörtökön közölte, hogy a szoboróriáson talált hieroglifák és a szobortöredékek vizsgálata viszont azt jelzi, hogy a későkori 26. dinasztia idején uralkodott I. Pszammetik fáraó (Kr.e 664-610) ábrázolja. A szobor felsőtestének támoszlopa őrizte meg az uralkodó öt nevének egyikét. „Ha valóban az uralkodót ábrázolja, akkor ez a legnagyobb későkori szobor, amelyet Egyiptomban találtunk” – hangsúlyozta.

A későkori dátum magyarázatot ad a szobor stílusának rejtélyes jellegzetességeire, mivel a későkor az archaizáló művészetéről közismert – olvasható az al-Ahram című egyiptomi napilap honlapján.

Dietrich Raue, a szobor felfedezésében részt vevő német régészeti misszió munkatársa elmondta, hogy a szobor kvarcitból (az egyik legkeményebb kőzet) készült, amely a mai modern Kairó keleti részének jellegzetes kőzete volt. Eredeti magassága elérte a kilenc métert.

A feltáráson dolgozó egyiptomi és német kutatók a szobor felsőtestét és fejének egyes részeit találták meg darabokban a mocsaras területen. A szobordarabokat elszállították az Egyiptomi Múzeumba, ahol restaurálják és ideiglenesen kiállítják.

Később állandó otthonába, a Nagy Egyiptomi Múzeumba szállítják, amely 2018 közepén fog megnyílni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top