+ Film

Szamosi Zsófia Pintér Bélával és Barisnyikovval, valamint oscaros fényárban

Önbizalomhiányban szenvedtem. Lelkileg egy kicsit bele is betegedtem, hogy mindig velem játszatták az idősebb nőket, a fura karaktereket.

Szamosi Zsófia Amerikában tudta meg mindazt, ami most különös fényt ad az életének. A Deák Kristóffal forgatott Mindenki a rövidfilmek kategóriájában bekerült az Amerikai Filmakadémia öt, Oscar-jelölt alkotása közé, és nyerni is tudott. Ebben és A martfűi rémben nyújtott játékáért pedig a legjobb színésznő díjával jutalmazták a magyar filmkritikusok. Szamosi Zsófiát mindkét hír New Yorkban érte utol, ahol Pintér Béla és Társulata Titkaink című előadásának egyik szereplőjeként lépett közönség elé Mihail Barisnyikov színházában.

A színésznővel az Új szó / Vasárnap interjúzott.

Barisnyikov és Pintér Béla? Első hallásra meglepő együttállás.

Hosszas előzményei vannak a vendégszereplésünknek. Barisnyikov két és fél évvel ezelőtt a Szkénében látta az előadásunkat, és annyira megtetszett neki, hogy meghívta a nevét viselő, 2005-ben létesült New York-i művészeti központba, a kortárs művészetek fellegvárába.

(…)

Nyitókép: Pintér Béla és Szamosi Zsófia a Titkaink c. előadásban

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top