+ művészet & politika

A lakókocsiban született Kossuth-díjas

A Kossuth-díj nemcsak az én munkásságom, hanem az egész magyar cirkuszművészet elismerésének is tekinthető – mondta Richter József cirkuszművész, akit szerdán a Parlamentben tüntettek ki az elismeréssel.

Megtiszteltetésnek tartom és nagyon örülök neki

– emelte ki a Jászai Mari-díjas artista, cirkuszművész, érdemes művész, aki a magyar cirkuszművészet hagyományainak továbbélését és nemzetközi rangra emelését szolgáló munkája elismeréseként kapta a kitüntetést.

Felidézte, hogy munkássága egyik legkiemelkedőbb epizódja, hogy 1974-ben az első Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ezüst Bohóc-díjat nyert, a feleségével közösen előadott lovasakrobata produkciójával.

A díjat harminc évvel később, 2004-ben nagyobbik fia, Richter Flórián is elhozta, akinek négy évvel később a fesztivál fődíját, „a cirkuszvilág Oscar-díjának” számító Arany Bohóc-díjat is sikerült megszereznie, első és eddig egyetlen magyar cirkuszművészként.

Felidézte, hogy a Richter család története 1821-ig vezethető vissza, azóta generációkon át a színvonalas és tradicionális cirkuszművészetet képviselik.

„Én 30 éven át 10 méteres magyar zászlóval, magyar csárdást táncoltam a vágtázó lovak hátán, és a világ legnagyobb színpadain mutattuk be az azóta hungarikummá minősített lovasakrobata produkcióinkat. Többek közt New Yorkban, a Madison Square Gardenben egy hónapon át több mint tízezer ember látta az előadásainkat” – emlékezett vissza.

A cirkuszművész pályája fontos állomása volt, amikor 1995-ben megalapította saját utazótársulatát a Magyar Nemzeti Cirkuszt, amelynek húsz éven át volt az igazgatója. Ezt a posztot 2012-ben kisebbik fiának, ifjabb Richter Józsefnek adta át, amikor őt a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójának nevezték ki. A budapesti kőcirkuszt Richter József négy éven át vezette.

Én vérbeli cirkuszos vagyok, tudom mi kell a közönségnek, szórakoztatni akarok.

A művész nagyon büszke rá, hogy családja is jelentős szerepet játszotta lovas akrobatika hungarikummá nyilvánításában, illetve arra, hogy fiai méltó módon viszik tovább a Richter nevet és egyedülálló produkcióikkal és saját utazó társulataikkal világszerte öregbítik a magyar cirkuszművészet hírnevét. Ifjabb Richter József – aki Magyarország egyetlen Arany Pierrot-díjas akrobata csoportjának a vezetője – a Magyar Nemzeti Cirkuszt, nagyobbik fia pedig a Richter Flórián Cirkuszt igazgatja.

Richter József jelenleg a Magyar Nemzeti Cirkusz ügyeit intézi, leginkább a szervezésben és a háttérmunkában vesz részt.

Richter József 1951-ben született Keszthelyen, stílszerűen egy lakókocsiban. Szülei is artisták voltak, Józsefet már gyermekkorában elkezdték felkészíteni az artistapályára.[2] A család elefánt- és lovasakrobata produkciókat hozott létre. Műsorszámaikat a világ legnagyobb cirkuszaiban bemutatták, öt világrészt felölelő vendégszerepléseik során. Szakmai elismerésként a Jászai Mari-díjat és az Magyar Arany Érdemkeresztet kapta, mint állami kitüntetést.
1972-ben feleségül vette a híres Renz Cirkusz igazgatójának leányát, Karolát, aki csatlakozott a Richter csoporthoz. 1974-ben az első Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon előadott elefánt akrobata produkciójukat Ezüst Bohóc-díjjal jutalmazták. Házasságukból két fiú, Flórián és József született, akik folyamatos hazai és külföldi szerepléseikkel továbbviszik a cirkuszi tradíciót. Flórián szülei sikere után 30 évvel 2004-ben feleségével Ezüst Bohóc-díjat nyert a 28. Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, majd 2008-ban elnyerte a fesztivál fődíját az Arany Bohóc-díját.
Richter József artista-pályafutása végén 1995-ben megalapította saját utazócirkuszát, a Magyar Nemzeti Cirkuszt, amelyet közel két évtizedig sikeresen igazgatott. A Nemzeti Cirkusz igazgató szerepkörét 2012-ben fiatalabbik fiának, ifj. Richter Józsefnek adta át.
2012. november 1-jén kinevezték a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójává. Ezt a posztot 2015. november 30-ig töltötte be.
2014-ben Magyarország Érdemes Művésze díjjal tüntették ki.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top