+ Irodalom

Feldúlja a férfilelket a tolakodó nők szexuális zaklatása

Azt javasolta a parlamentben egy képviselőnő, hogy hozzanak szankciókat a nőket zaklató férfiak ellen, büntessék meg őket példásan. Erre mi volt a válasz?

Érdekes történetek a xx. századi magyar sajtóból – 1958.

július, Svédország – Egy stockholmi üzletember megtréfálta hat köztiszteletben álló barátját, akiket az üzleti erkölcs bástyáiként tartottak számon a fővárosban. Föladott hat levelet, amelyeken ezt írta: Minden lelepleződött, meneküljetek! Hatból négyen üzleti ügyekre hivatkozva, villámgyorsan elrepültek egy ismeretlen külföldi országba.

július, Uruguay – Pisztolypárbajt vívott Raul Gaudin hadügyminiszter és egy kongresszusi képviselő, aki azzal vádolta a minisztert, hogy szabálytalanul igazgatják az Országos Repülőmúzeumot. Hogy az igazságra fény derüljön, 25 méter távolságból két-két lövést adtak le egymásra. Egyetlen golyó sem talált, így a repülőmúzeum változatlan formában működött tovább.

július, Japán – Egy személyszállításra is használt szerelvényen elszabadult négyszáz mérges kígyó. A hüllők páni félelmet keltve tekeregtek a folyosókon, az utasok menekültek, ki merre látott. A szerelvényt mellékvágányra tolták, majd amikor úgy sejtették, senki nincs a vonaton, mérges gázzal pusztították el az állatokat. A kígyók haláltusájukban egy helyben vonaglottak.

augusztus, Anglia – Szaglószervünk, az orr képességeinek fejlesztésére társaságot alapítottak Londonban. A társaság tagjai egyként vallották, hogy az orr a legelhanyagoltabb és legkevésbé fejlett érzékszervünk. A tagok rendszeres edzéseken vettek részt, melyeken sűrű erdőkben elrejtett, illatos tárgyakat kutattak fel bekötött szemmel.

augusztus, Szovjetunió – Tizenöt esztendei kísérletezés után bejelentést tett a kutatócsoport vezetője. Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves elvtársak, tizenöt év kitartó és áldozatos munkájának eredményeként sikerült kitenyésztenünk a platinaszőke, és a bronzvörös színű juhokat. A bejelentést hosszú taps kísérte. A hegyekből meghívott gyakorló juhászokat édes melegség öntötte el.

augusztus, USA – A kaliforniai óceánparkban őrzött csimpánz házaspár megszökött a ketrecéből. A rendőrség nagy erőkkel indult a keresésükre, de sehol nem találták őket. A házaspár élete eddigi legnagyobb kalandját élte át a szabad világban, s hogy mámoros jókedvüket fokozzák, megittak négy liter kölnit. Ami hiba volt, mert lerészegedve könnyű prédának bizonyultak és elfogták őket.

szeptember, Rodézia – Elefántcsorda dúlt fel egy falut az ország északi részén. A dúlás közben egy békésebb példány dézsányi házi sörre bukkant egy kunyhó közelében. Először belekóstolt, aztán kihörpintette az egészet. Támolyogva indult a társai után. Alig telt bele pár nap, nem tudta kitörölni emlékezetéből a sör jótékony hatását, visszament a faluba, hogy ismét bekarmoljon.

szeptember, USA – Egy tudós megfejtette a férfiak gyakori gyomorbajának rejtélyét. A tudós, bár tilos, saját magán kísérletezett. Kimutatta, hogy a gyomorbaj legfőbb okozója a hűtlenség. Ha a férfi megcsalja a feleségét, az eltitkolása hosszan tartó feszültséggel és idegizgalommal jár, ami a gyomorban görcsös állapotokat okozott. A tudós, miután bevallotta feleségének a kísérleti eredményt, sokkal jobban lett, de az asszony így is elvált tőle.

szeptember, India – Azt javasolta a parlamentben egy képviselőnő, hogy hozzanak szankciókat a nőket zaklató férfiak ellen, büntessék meg őket példásan. A férfitöbbségű parlamentben nagy volt a felzúdulás, mert véleményük szerint a tolakodó hölgyeket kellene szankcionálni, elképesztő, ahogy némelyek szexuális zaklatása feldúlja a férfilelkeket.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top