+ Irodalom

Az őrület határait súroljuk tisztára!

És mindeközben titokban épül egy épület, nagyobbrészt a föld alatt, hogy ne legyenek rá irigyek a szomszédok. Az apa bátyja építi, akire az apa egyáltalán nem emlékszik a gyerekkorából. Éjszaka építik főként, hogy jobban összeszokjanak a házzal. És egy növény magja is növekedik benne. Egy szent fa. – Pénzes Judit írása Balla: Az apa nevében című könyvéről.

A megváltoztathatatlanról

Pénzes Tímea Balla három elbeszéléséről

Balla elbeszélései a létező és a nem létező, a valós és az elképzelt határán játszódnak, és hol az egyikbe, hol a másikba lógnak bele. Történeteiben nagyon reálisan megrajzolt, időnként abszurd színekbe játszó, ám ismerős élethelyzetek állnak elő. Vagyis tulajdonképpen teljesen emberi helyzetek. Valójában ilyen az életünk, tudatosul bennem olvasás közben, ez vesz körül mindnyájunkat. Ebben élünk. Ez a jelenünk. A való világunk. Vagy Balláé? Az olvasás idejére mindenesetre íróé és olvasóé egyaránt.

A sorsunkat irányítani nem tudjuk, valahogy mindig alakul – magunk sem tudjuk és értjük, hogyan. De változtatni rajta nem tudunk. Pedig a nagy szerelem tálcán érkezik, ám mindhiába, ha nem tudjuk elfogadni, befogadni. Valamiért minden más előrébb való. Működésképtelenek vagyunk, ami a kapcsolatainkban is visszaköszön. Elszúrjuk a dolgokat és elmulasztjuk a lehetséges igazit, aki aztán nem és nem megy ki a fejünkből.

Az apa nevében címet viselő novella vagy inkább kisregény szereplői úgy gondolják a másikról, vagy az elbeszélő gondolja, hogy azt gondolják a másikról, hogy nem a megfelelőek. Nem töltik be életük során megfelelően a küldetésüket. Az apa nem a megfelelő apa, de úgy gondolja, a fiai a nem megfelelő fiúk. De leginkább úgy érzi, a felesége nem a megfelelő feleség. Nem nevelte jól a fiúkat. Nem ketten nevelték őket? Nevelték-e őket? Vagy csak úgy belenőttek a nagyvilágba?

Az apa nevében egy férfi szemszögből írt férfiszöveg. Egy nem éppen ideális apa szemszögéből látjuk a történéseket.

Nem értem, miért kellene valakit előnyben részesítenem, csak azért, mert a fiam,

– hangzik el a szövegben. A történet rideg emberi viszonyokról szól. Szertefoszlott vagy sosem létezett szerelmekről. Amik talán ki sem hűlhettek, mert sosem voltak elég meghittek. Meggyötört vagy meggyötörtségre játszó apáról. Egy apáról, aki máshol sziporkázik, közlékeny és szórakoztató, sőt hódító, otthon viszont nem találja a helyét. A jókedvét sem meri kimutatni. A garázsban a lakásról ábrándozik, ami a legkényelmesebb búvóhelynek bizonyul, hogy menedéket találjon a család elől. A folyton összekent szerelőruhában járó férjről és az árnyékmániás feleségről. A feleség félhomályban élt életéről. A csöndes megtébolyodásról. A fokozatosan átlátszóvá váló nőről, akiben otthonra lel az elmúlás. És az őrület.

A nem igazán működő család kapcsán felmerül a családtagokban a kérdés, ki a hibás azért, hogy az apák nem tudnak apák, a fiúk fiak lenni. A feleségek feleségek és anyák. Miért marad magára a nő és a férfi? Szól kicsit a fiak fájdalmáról meg közönyéről is. Arról, hogyan tudják és nem tudják ápolni anyjukat, hogyan alakul ki bennük a segítségvágy, illetve az undor. Haldokló anyjuktól és egyben az undorról való gondolatuktól és önmaguktól is.

Az álom és a valóság között húzódó hártyaszerű határ már az első elbeszélésben hangsúlyos. Szerepel benne egy álom, amikor is a feleség múmiaként várja leendő férjét, amikor az még kisiskolás. Az apa nem számított arra, hogy az ember változik. Hogy a nők is változnak. Az apa nem volt felkészülve a változásra. Talán túl korán nősült.

Álomszerű az a jelenet is, amikor egy gyerekorvos, aki az egyenruhás időszak idején egyenruhátlanságra vágyik, egy felnőtt férfi nemi szervét vizsgálja. Ilyen férfi ne nemzzen, javasolja, mert utódja ragadozó lesz. És ha erőtlen nővel hozza össze a sors, titkos ragadozóvá válik.

És mindeközben titokban épül egy épület, nagyobbrészt a föld alatt, hogy ne legyenek rá irigyek a szomszédok. Az apa bátyja építi, akire az apa egyáltalán nem emlékszik a gyerekkorából. Éjszaka építik főként, hogy jobban összeszokjanak a házzal. És egy növény magja is növekedik benne. Egy szent fa. Az épület azt a benyomást kelti, mintha nem lenne jól megépítve. De nem így van. Állítólag. Ám a főépítész bátynak egy napon nyoma veszik.

Balla tömör és tárgyilagos. Nem magyaráz, csak leír. A szomorúság, a misztikum és a groteszk pedig szép komótosan szivárog elő olvasás közben a szöveg szövetéből.

A második elbeszélés főszereplője Cvergli, a kis növésű, furcsa emberi lény. A számítógép előtt ugrálva vezeti egy részvénytársaság nyilvántartását. Már amennyi munkát a felugrások ideje alatt el tud végezni. Még így is jobb a többinél. Ezért funkciót kínálnak neki. Nem derül ki, miről beszél a főnök, aki helyett Cverglinek meg kellene oldania a problémát, mert a főnök a problémáról nem beszélhet.

Van egy problémánk, Cvergli, és ha sikerrel jár, eláruljuk, miben rejlett a probléma.

A főnök azért ül a helyén, mert

a megfelelő párt tagja és megszokta a vezetői beosztást.

Ilyen kafkai hivatali útvesztőkben találjuk magunkat Balla prózáiban. És nem meglepő az sem, hogy a főhős-antihős egy bőröndben lakik, és amikor végre összehozta őt a sors egy nővel, menekülőre fogja. Már a lépteit is nehéz hozzá igazítania. És amikor beköltözik hozzá, fájlalja, hogy már nem mind a négy bőröndfal az övé. Egy bőröndbeli újabb bőröndbe menekül előle. Mert a nő meg akarja buherálni. Ügyködik rajta, csupáncsak jóindulatból:

hogy oda menjen és azt tegye, amit ő maga is akar, csak még nem tud róla.

A nagy szerelem című harmadik elbeszélés főként egy nőről szól. Vagyis inkább egy nőről kellene szólnia. Vagyis a szerelemről. De leginkább az elbeszélőről szól. Vagyis arról, mennyire nem tud előre lépni egy kapcsolatban azzal a nővel, akiről vajmi keveset tudunk meg. Annyi azonban biztos, hogy szerethető. Ez a nő, akárcsak bármelyik másik, logikusan azt hihetné, az újabb találkozásokkor folytatódik majd a kapcsolatuk, de az elbeszélő minden egyes találkozásukkor újra meg újra az elején kezdi. És a magányszeretetéről is előszeretettel beszél. Meg sokat elmélkedik. Sokféle cimborájával, meg egy kollégájával a világban uralkodó idiotizmusról. Ahelyett, hogy a nővel lenne.

A nő néha törökülésben ül. Szinte megemelkedik. És a nőnek van egy anyja, aki szintén majdnem lebeg. Akinek az egyik férje író volt, és ő maga is tanított irodalmat. Szlovák írókat is. Az irodalom egyébként veszélyes, véli, rá is szakadt egyszer egy könyvespolc. Az elbeszélő is hasonlóképpen vélekedik:

Annyi szöveg van a világon! Ebben a szobában is! És az egész lakásban! De ki fogja ezt mind elolvasni? És minek?

Balla ironikus hangnemben, néha kissé szenvtelenül, máskor a humor és a fájdalom határát súrolva veti papírra a történeteit. Nagyon átgondoltan, nagyon precízen, nagyon élvezetesen. Dobry Judit kiváló fordításában.

Balla, Az apa nevében. Kalligram, 2016. Ford. Dobry Judit.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top