+ Zene

A Librarius most megjósolja, ki nyeri az Eurovíziós Dalfesztivált

A történet népmesei felütéssel kezdődik, de nem három szegénylegény, hanem három falusi leányka indul el a nagyvilágba szerencsét próbálni.

Újabb eleven példa született a zeneipar roppant gépezete nélküli, mindössze a nagyjából mindenki által használt közösségi oldalakat használó, menedzserek, kiadók és producerek trendekhez és mindenféle pénzügyi elvárásokhoz igazított terhe nélküli befutásra.

A történet népmesei felütéssel kezdődik, de annál is bájosabb, mert nem három szegénylegény, hanem három falusi leányka indul el a nagyvilágba szerencsét próbálni.

Egy grúziai (újabban Georgia) kis faluban három barátnő, Tatuli Mgeladze, Tamara Tsiklauri és Irina Midelauri közös sétáik közben lendültek bele az együtt éneklés örömeibe, ami addig fokozódott, hogy Tatuli szelfi-kameraként használt telefonjával felvette az Apareka című dalukat – ami aztán a Youtube-ra feltöltve pillanatok alatt világslágerré válva milliós nézettséget produkált.

A trio neve “Mandili” – egy grúz fejkendő, amit a nők viselnek. A tradíciónak megfelelően, ezt a kendőt akkor dobják a földre, ha két vitázó férfi között békét akarnak teremteni.

A tündérmese most azzal folytatódik, hogy a Trio Mandili Grúzia/Georgia képviseletére készül a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

És mi meg legyünk olyan bátrak, hogy ezt a rövid meseismertetőt most azzal a reménnyel zárjuk, hogy most az egyszer az agyonhasznált és önmaga árnyékában újra meg újra hasra eső Euróvíziós ősmaradvány talán az elvárható módon írja tovább a grúz tündérek meséjét.

És egy örömhír még elalvás előtt, hogy szépeket álmodjatok: a Trio Mandili az idén április elején budapesten lesz látható és hallható.

Az írás a Lángoló gitárok információi alapján készült.

FRISSÍTÉS! > A grúz válogatók eredménye végül az lett, hogy Tako Gachechiladze (Tbiliszi, 1983. március 17. ) képviseli hazáját a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon Kijevben. Versenydala a Keep the Faith lesz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top