Háborúk által sújtott területeken fényképezett nőket Nick Danziger világhírű brit fotós, aki tíz évvel később utánajárt, mi lett a sorsa képeinek szereplőivel. Az Eleven Women Facing War (Tizenegy nő a háborúval szemben) című tárlat a Nemzetközi Nőnap alkalmából szerdától látható a brüsszeli Parlamentariumban.
Ennek az egésznek, amit a képeim mutatnak, nem kellene megtörténnie. Hogyan küzdhetünk ez ellen, mikor érünk el odáig, hogy megállítsuk az erőszakos magatartást? Képeimmel a figyelmet akarom felkelteni
– mondta Nick Danziger.
Az 58 éves fotós, filmes, író és utazó a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával a 2000-es évek elején tizenegy nőt fotózott világszerte a háború által sújtott területeken. A 32 fotót és tizenegy rövidfilmet felvonultató tárlat, amely már a világ több pontját bejárta, szöveges kísérettel is bemutatja a történeteket.
A kiállítás arca, az afgán Mah-Bibi tízéves volt 2001-ben, árvaként, az elképzelhető legnagyobb szegénységben mégis ő gondoskodott kisebb testvéreiről. Sajnos Danziger tíz évvel később már nem talált rájuk. A szintén afgán Nasrinnak a lábát robbantotta fel egy akna, évek teltek el, mire protézishez tudott jutni. A szerbiai Olja a férjét veszítette el nyomtalanul a balkáni háborúban, csak évek múlva jutott hozzá holttestéhez. A Sierra Leone-i Mariatunak 13 évesen vágták le a karját fegyveresek, ő azóta Kanadába emigrált; a szintén Sierra Leone-i Sarah-t 15 évesen megerőszakolták, férjét meggyilkolták, gyermekét egy olasz szervezet segítségével tudta maga mellett tartani. A kolumbiai Amanda gyerekként sodródott egy gerillacsapathoz, ami a börtönbe juttatta, és a hosszas fogságból kiszabadulva tudott új életet kezdeni. Az izraeli Efratnak a bátyját rabolták el és gyilkolták meg a közel-keleti konfliktus során.
Mint Nick Danziger kifejtette, az elmúlt évtizedekben fotósként, filmesként és újságíróként számos háború sújtotta helyen, például Afganisztánban, Sierra Leonéban, a Közel-Keleten, Ruandában járt, és mindenütt azt tapasztalta, hogy még azoknak is rendkívül nehéz elmenekülniük, akik tanult, képzett és módosabb emberek.
A fotókon nem látszik, milyen sokan segítették a munkámat a rendkívül nehéz körülmények között, akár kísérőként, tolmácsként, akár máshogy. Mindig igyekeztem a személyes történetekre fókuszálni, és ezeket nem könnyű kívülről megtalálni. A mostani gyűjtemény kapcsán az volt a kiindulópontom, mi történik a nőkkel a háborúkban. Nem konkrét országokban gondolkodtam, eljutottam Európa, Ázsia, Afrika és Amerika különböző helyeire, és különböző dolgokat tapasztaltam. Volt, ahol a szexuális erőszak került előtérbe, volt, ahol a szegénység, másutt a társadalmi konvenciók
– mondta Nick Danziger, aki festőként kezdte, könyveket írt, majd dokumentumfilmeket készített, és csak utána talált rá a fotózásra, amiben a legjobban megtalálta a kifejezési szabadságot a maga számára. Ez a legintimebb valamennyi közül, csak az alany van, ő és a gépe.
Minden történet más, de valamennyire megnyugtató volt tapasztalnom, hogy amikor a fotók készítése után tíz évvel rájuk akartam bukkanni, egy kivételével ez sikerült, és életben voltak.
mondta a fotós.
A főszereplő nők mellett több képen ott vannak a testvérek, az anyák, a lányok, az unokák is. A világ gyújtópontjain élnek, és túl akarják élni a háborút, a szexuális erőszakot, az éhezést, a megaláztatást. Bepillantást engedtek nekem drámai sorsukba, és később amikor megpróbáltam felkutatni őket, megtudni, mi lett velük, úgy éreztem, egyre inkább a családom részeivé váltak. A nőnapon ünnepeljük a nőket, miközben alig vagyunk tudatában annak, milyen nyomorúságos élet jut az emberek többségének ezen a bolygón. Ha be is köszönt a béke ezekbe az országokba, a nők tovább viselik a stigmát: sokszor nem térhetnek vissza falujukba, a megerőszakoltakat kiközösítik. Minden férfi mögött ott áll egy nő, és a világ nem lesz jobb, ha nem támogatjuk a nőket: ők tartják egyben a közösségünket
– fogalmazott a kiállítás kapcsán a fotós.
Nick Danziger szerint a délről és keletről érkező mostani menekülthullám is hasonló történeteket hordoz magában.
Ri Hyang Yon – Észak-Korea
A művész Eight Millenium Development Goals című tárlata, amely a világ legszegényebb országaiban élő negyven asszony, férfi és gyermek történetét mutatja be, 2008-ban Budapesten is járt, a kiállítás a brit nagykövetségen volt látható. A fotós dolgozott Tony Blair volt brit miniszterelnök mellett is, 2003-ban egy hónapon át közelről fényképezhette a politikust az iraki háborús konfliktus napjaiban. Egy Blairről készült portréjával érdemelte ki a World Press Photo nagydíját 2004-ben.
Szerencsés helyzetben voltam, hogy ezekben a fontos, bár ellentmondásos történelmi napokban örökíthettem meg munka közben a miniszterelnököt. Ezek a képek akkor ábrázolták az ország vezetőjét, amikor háborúba vezette országát, és ezt az én lencsémen át láthatták az emberek.
Nick Danziger beszámolt arról, hogy egy újabb tízéves projekten dolgozik, amiből könyvet is tervez. A téma ezúttal az idős emberek élete a Föld négy kontinensén.
Örményországban jártam legutóbb, és most tervezem második utam Észak-Koreába.
A világ területének 14 százalékát sújtja háborús konfliktus, a ruandai mészárlás idején a becslések szerint csaknem félmillió nőt erőszakoltak meg. A nőknek hasonló, valamint egyéb fizikai bántalmazást manapság is gyakran el kell szenvedniük például Szíriában, Irakban vagy Dél-Szudánban, nemcsak fegyveresek, hanem idegenek, de saját környezetük által is.
