+ Irodalom

Petőfi díszes szaténkötésben a PIM-ben!

Ekkor kapta különleges, eredetileg szentképhez készült, Ave Maria feliratú aranyozott reneszánsz fakeretét.

Barabás Miklós híres Petőfi Sándorról készült portréját is megtekinthetik az érdeklődők március 15-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM), ahol tárlatvezetések, családi programok, valamint Arany János és Petőfi leveleiből felolvasás is várja a közönséget.

Barabás Miklós tusrajza kiemelkedő jelentőségű a Petőfi-portrék sorában, hiszen az utókor jórészt az itt megörökített Petőfi-arcot hagyományozta tovább, e kép alapján készült számos korabeli metszet és későbbi változat. Barabás 1846 nyarán Petőfi Összes költeményei első kiadásához rajzolta le a költőt, a kötet a rajz nyomán készített acélmetszettel a címlapon és díszes vörös szaténkötésben jelent meg 1847. március 15-én.

A tusrajz az 1900-as évek elején Ernst Lajos gyűjteményének becses darabjaként a Petőfi Házban került kiállításra. Ekkor kapta különleges, eredetileg szentképhez készült, Ave Maria feliratú aranyozott reneszánsz fakeretét. Ernst halála után hosszú időre nyoma veszett, csak 2011-ben került elő újra. Akkori tulajdonosától a Magyar Nemzeti Bank megvásárolta és a PIM-ben helyezte tartós letétbe. A kép kalandos történetéről a nemzeti ünnepen E. Csorba Csilla művészettörténész tart előadást.

Délben a múzeum udvarán álló Petőfi-szobornál tartanak megemlékezést, ahol Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke mond beszédet, közreműködik Gryllus Dániel Kossuth-díjas előadóművész. A PIM állandó Petőfi-kiállítását Asztalos Emese és Kalla Zsuzsa irodalomtörténészek vezetésével ismerhetik meg az érdeklődők, míg az Írói fogások – terítéken az irodalom című tárlatot Szilágyi Judit kurátor mutatja be.

A családokat játékos feladatokkal, nemzeti szalagos hajfonat készítéssel és kézműves programokkal várják, valamint ki lehet próbálni Landerer és Heckenast nyomdagépét, amelyen a forradalom 12 pontját nyomtathatták 1948. március 15-én.

Késő délután Petőfi és Arany barátságába nyújt betekintést a Szabadság, szerelem – Levelek, felolvasva című műsor. A két költő levelezése nem csupán személyes kapcsolatukat dokumentálja, hanem naplószerűen tudósít mindkét klasszikus életének eseményeiről a magyar történelem egyik legizgalmasabb korszakából. A Mohácsi Szilvia által válogatott leveleket Fenyő Iván és Balázs Zoltán olvassák fel, a rendező Seres Tamás.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top