+ vallás

Tibeti szerzetesek imamalmokat szenteltek fel a Zalaszántón

Az óramutató járásával megegyezően megforgatott malmok a benne levő jókívánságok révén erősítik az emberekben, a világban meglévő pozitív energiát, a békét és a harmóniát.

Buddhista szertartás szerint szentelték fel Európa egyik legnagyobb sztúpájánál szombaton azokat imamalmokat, amelyeket a tibeti holdújév ünnepén az itt élő szerzetesek és támogatóik készítettek.

A Buddhista Béke-Szentély Alapítvány által 1993 óta működtetett kegyhelyen a Zalaszántón élő két tibeti szerzetes, Drupon Konchok Jigmet és Drupon Konchok Lhundup szentelte fel több száz hívő és érdeklődő előtt az ötven, rézből készült imamalmot.

A 2004 óta Magyarországon élő Jigmet láma elmondta: a tibeti holdújév ünnepéhez igazítva szentelték fel a pörgő imamalmokat. A vallási szokások szerint ezek arra szolgálnak, hogy az olvasni vagy imádkozni nem tudók a pörgetésükkel a megtisztulást, a békét, a nyugalmat árasztó mantrákat, imákat árasszák szét.

MTI Fotók: Varga György

Az óramutató járásával megegyezően megforgatott malmok a benne levő jókívánságok révén erősítik az emberekben, a világban meglévő pozitív energiát, a békét és a harmóniát.

A zalaszántói, 316 méter magas Világosvár-hegyen 1993-ban szentelte fel a Béke sztúpát a dalai láma. A 30 méter magas és 24 méter átmérőjű vallási kegyhely az egyik legnagyobb ilyen építmény Európában, ami Buddha szellemét, bölcsességét, minden élőlényhez fűződő együttérzését és szeretetét jelképezi.

Magyarországon több tízezerre becsülik a buddhista vallásúak számát, őket, illetve más érdeklődőket is szolgálja a sztúpa szomszédságában 2014-ben felszentelt Drikung Kagyü Meditációs Központ. A 400 négyzetméteres, kívül japán-vietnami, belül tibeti-ladakhi stílusú épület Közép-Európa legnagyobb buddhista meditációs központja.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top