+ Képzőművészet

Szentendre festői atmoszférái elkísérték a német emigrációba

Kósza Sipos munkássága mindvégig magán viselte a szentendrei lét, a tanulóévek és a művész-kollégák hatását, a nyolcvanas években, az emigráció időszaka alatt viszont karakteres saját stílusa miatt ért el sikereket.

KRISTÁLYVÁROS – Kósza Sipos László művei

Szentendrei Képtár, 2017. március 3. – április 16., Kurátor: Muladi Brigitta művészettörténész

A közönség éppen húsz éve láthatta itt Kósza Sipos László (1943–1989) posztumusz egyéni kiállítását. A festő, akinek gyermekkora és első alkotói periódusa is Szentendréhez kötődött, a Károlyi Mihály emlékalapítvány ösztöndíjával 1968-ban előbb Franciaországban dolgozott, majd. 1971-ben végleg elhagyta Magyarországot.

Ám Szentendre festői atmoszférájú emlékképei németországi emigrációjába is elkísérték. Kondor Béla tanította a rézkarcolás technikájára, első próbálkozásait olyan neves mesterek kísérték figyelemmel, mint Korniss Dezső, Czóbel Béla vagy Deim Pál. 1963-ban Budapesten megrendezett első önálló kiállítását, számos tárlat követte Szentendrén. Most ugyanezen a helyen tekinthető meg egy válogatás, amelyben a művész néhány korai, még Szentendrén készült grafikája mellett nagyrészt a németországi korszakából származó nagyméretű tempera- és olajfestményei, intim pasztellmunkái és konstruktív rajzai szerepelnek.

Kósza Sipos munkássága mindvégig magán viselte a szentendrei lét, a tanulóévek és a művész-kollégák hatását, a nyolcvanas években, az emigráció időszaka alatt viszont karakteres saját stílusa miatt ért el sikereket. Ez a stílus  ma furcsa szinkronba került azzal az uralkodó design-trenddel, amely a sokszög alapú testek iránti vonzalmon alapul. A képein megjelenő különös formarendszer, a „háromszögesítés” ugyanazt a kristályszerkezet-hatást mutatja, mint az ún. számítógépes „low poly” generátorok alkotta kép. De Kósza Sipos tájképeinek, kikristályosított figuráinak az alapjai a művész hatvanas évekbeli grafikáiban lelhetők fel, amelyek pedig Vajda Lajosnak és körének a kisvárosi motívumokat gyűjtő és megjelenítő művészeti tevékenységéből eredeztethetőek. Így él tovább a történeti szentendrei képzőművészet a mai vizuális kultúrában.

Kósza Sipos kiállított művei a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményének darabjai.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top