+ Irodalom

Szirénázó mentővel szállították a frissen vágott sertést

Erről 1955 márciusában számoltak be a lapok.

Érdekes történetek a xx. századi magyar sajtó alapján – 1955.

január, Szíria – Tartozik az országhoz egy kis sziget, a neve Arwad. Arwadon hatvan ezren laktak akkoriban, és a többségük halászattal foglalkozott, azon belül is szivacshalászattal. Ez lett a vesztük, legalábbis a szigetlakók egy része azt gondolta, hogy a tenger kincseinek, szivacsoknak és halaknak kihalászása miatt kezdett elsüllyedni a sziget.

január, Olaszország – A férfi és a nő egy szicíliai ház hátsó teraszán ült, boroztak, és az enyhe tél miatt virágzó narancs- és mandulaligeteket, az őszibarackfák kipattanó rózsaszín rügyeit nézték. Feleségül jössz hozzám, kérdezte a férfi egy hosszú korty után. A nő is belekortyolt a vörösborba, és férfira nézett. Nem lehet, mondta a nő, férjnél vagyok.

január, USA – A New York-i értéktőzsdén ritkán látott eladási pánik tört ki. Zuhantak az indexek, senki nem akart vesztes maradni. Végül négy milliárd dollárral csökkent a tőzsdén jegyzett valamennyi papír értéke. Egy férfi, aki a családja egész vagyonát elbukta, fegyvert emelt a halántékához és meghúzta a ravaszt. A csapszeg hidegen és üresen csattant. Még arra sem volt pénze, hogy lőszert vásároljon.

február, Magyarország – Az Autótaxi Vállalat villanyszerelője elkészítette a cipő talpába szerelhető villamos fűtőhálózat prototípusát. Az ötletes melegítőszerkezetet, amely a jármű akkumulátoráról működött, a Betongyár egyik dömpervezetője próbálta ki. A férfi azt mondta, olyan remekül érezte magát a meleg cipőben, mintha a dömperrel az anyaméhben billentene.

február, Anglia – Londonban kiadták a Fehér Könyvet, amelyben a kormány bejelentette, hogy hozzálát a hidrogénbomba gyártásához. Az emberek fölháborodva fogadták a bejelentést, szerintük a képviselők agya olyan fehér ködbe burkolózott, mint maga a könyv.

február, Lengyelország – Nemzetközi értekezletet tartottak Varsóban Nyugat-Németország felfegyverzése ellen. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok mellett részt vett Dánia, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Olaszország és Svájc. Jó lett volna, mondta az értekezlet egyik résztvevője, ha a nyugat-németek is eljöttek volna.

március, Tunézia – Éhező parasztok rohamozták meg Tebourka piacát, és több zsák gabonát vittek magukkal. Már-már ünnepeltek az éhező parasztok, hogy ha rablás árán is, de nem fognak éhen halni, mikor megérkezett a rendőrség, és elvette tőlük a zsákmányt. A parasztok nagyon szomorúak lettek, és mit volt mit tenni, tovább éheztek.

március, Magyarország – Piros zászlóval, szirénázva száguldott egy mentőautó. Frissen vágott sertést szállított.

március, Mexikó – A Vila Humuna nevű város egyik utcáján zsebre vágott kézzel, mérgesen bandukolt hazafelé egy férfi. Szerette volna megnézni a bikaviadalt, de már nem kapott rá jegyet. Ott egye meg a fene az egészet, morogta magában, majd néhány perc múlva összedőlt a stadion nézőtere, és 15-en odavesztek. A férfi ezután sokáig nem káromkodott.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top