+ Irodalom

Ezt a virágot nem a méhek, hanem az elefántok porozzák be

Szumátra szigetére érkezett egy utazó, aki életében először látta az egy méter átmérőjű virágot. Micsoda pompás dolga lehet ebben fürdeni a méheknek, mondta, de kísérője kijavította…

Érdekes történetek a xx. századi magyar sajtó alapján – 1954.

április, Csehszlovákia – A prágai Skoda autógyár munkásai jól tudták, hogy az áramfogyasztás csökkentésével nem csak szenet takarítanak meg, hanem csökkentik az önköltséget, és ezzel az árak leszállítását is elősegítik. A dugattyúcsap edzéséhez nem is oly régen még 110 kilowattóra villamos energiára volt szükség, ma erre csak 12 kilowattórát használtak fel. Lám, a takarékosság elképzelhetetlen magasságokba röpítheti a hatékonyságot.

április, Franciaország – Hatalmas tüntetés volt Párizsban, ahol a tömeg közrefogta a miniszterelnököt és a hadügyminisztert. Ennek a fele sem tréfa, súgta a miniszterelnök, és mint akinek hirtelen eszébe jutott valami, elsietett. A hadügyminiszter állta az ütéseket, végül is szakmába vágó problémába keveredett.

április, Anglia – Coventry-ben egy autógyár hatszáz munkása azt követelte, bocsássák el azokat a dolgozókat, akik besúgóként tevékenykedtek. A hatszáz munkás szerint ez a tevékenység nem egyeztethető össze egy autógyári dolgozó erkölcsével. Mert a besúgó másképp lazít, és másképp húzza meg az anyát.

május, Indonézia – Szumátra szigetére érkezett egy utazó, aki életében először látott Raffléziát, amelynek virága egy méter átmérőjű volt. Micsoda pompás dolga lehet ebben fürdeni a méheknek, mondta, de kísérője kijavította. Téved, uram, ezt a hatalmas virágot nem a méhek, de még csak nem is madarak porozzák be, hanem az elefántok.

május, Csehszlovákia – Két úttörő rádión keresztül szólította fel a pajtásait pénzgyűjtésre, hogy Koreának exkavátort vehessenek. Mert az exkavátorral gyorsan eltakaríthatják a romokat, és kiáshatják az új házak alapjait. Az úttörők a hulladékgyűjtésből származó összegből hét exkavátort vásároltak, és elküldték őket Koreába.

május, Egyiptom – Minden tíz emberből kilenc súlyos szembetegségben, trachomában szenvedett az országban, ezért egyiptomi szembetegségnek is nevezték. Egy kisfiú, aki a tízből épp az az egy volt, nem értette, minek köszönheti kivételes szerencséjét. Apját és anyját is kérdezte, de azok sem tudtak mit válaszolni, csak bámultak rá homályos tekintettel.

június, Szovjetunió – Egy moszkvai autós szaküzletben egy év alatt megduplázódott az eladott gépkocsik száma. Ebben az évben 12 ezer darab Moszkvicsot, Pobjedát és ZIM autót adtak el. Ha ez így folytatódik, mondta az üzlet vezetője, két lehetséges megoldás van. Vagy több autót kell gyártani, vagy valamivel el kell venni az emberek kedvét az autóvásárlástól.

június, Magyarország – A kupi moziban csak 25 ember nézhette a filmet, holott a vetítőterem jó ismerői váltig állították, hogy ötven ember is elférne benne egyszerre. Kup község a pápai járáshoz tartozott, ezért a pápai járás tanácselnöke kivizsgálta az ügyet, és maga is úgy találta, hogy ott dupla annyi ember is elfér. Sőt, meghagyta, hogy az ötven ülőhely mellé, tessék kiadni tíz állóhelyre is a jegyeket. Állva, igaz, kényelmetlenebb, de nézni úgyis lehet.

június, USA – Korszerű szemétégető kemencét dolgoztak ki az amerikai mérnökök. Az előmelegített szemetet forgó dobként mozgó kemencében hamvasztják el, az égetésben fejlődő gázokkal kazánokat fűtenek, amelyekkel turbinát üzemeltetnek. Egy 450 ezres város hulladékából évi 25 ezer dolláros haszonra lehet szert tenni. Emberek, szemeteljetek!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top