+ Film

Hollywoodi harc a női rendezők egyenjogúságáért

A nők filmiparban való diszkriminációja régóta vitatéma Hollywoodban, a tavalyi év statisztikai adatai azt jelzik, hogy nem történt előrelépés a női rendezők alkalmazásában.

Akár perekkel is számolhatnak a hollywoodi filmstúdiók a női rendezők diszkriminációja miatt, a Foglakoztatási Esélyegyenlőség Bizottsága (EEOC) ugyanis nem hagyja annyiban, hogy tavaly csupán a kasszasikerek 7 százalékának volt női rendezője.

A témában készült jelentés szerint 2016-ban az előző évhez képest is két százalékkal csökkent a női rendezők aránya a legnagyobb bevételű filmek alkotói között. A Foglakoztatási Esélyegyenlőség Bizottságának (EEOC) vizsgálata azzal a megállapítással zárult, hogy Hollywoodban diszkrimináció sújtja a női rendezőket. A bizottság ezért a nagy stúdiókhoz fordult a helyzet rendezésére.

Az EEOC figyelmeztette a stúdiókat a tarthatatlan állapotra, és megpróbálja tárgyalásos úton rendezni a problémát, de amennyiben ez nem lehetséges, akár perre is sor kerülhet – közölte az Independent online kiadása hollywoodi forrásokra hivatkozva.

Mivel a bizottság nem fűz kommentárt a vizsgálataihoz, a tárgyalásokról kevés az információ, az ügyeket csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha megtörténik egy kereset benyújtása.

A nők filmiparban való diszkriminációja régóta vitatéma Hollywoodban, a tavalyi év statisztikai adatai azt jelzik, hogy nem történt előrelépés a női rendezők alkalmazásában. Sőt, az egyéb filmes alkotói munkáknál is csak 17 százalékos volt a nők alkalmazotti aránya. Az EEOC fellépése talán fordulópontot hozhat az egyenlő bánásmód terén.

Bár a Wonder Woman-filmet Patty Jenkins rendezi, Niki Caro pedig megbízást kapott a Disneytől a Mulan játékfilmes változatának megrendezésére, Hollywood még nagyon messze van attól, hogy megközelítse a nemi egyenjogúságot a kamera előtt és mögött.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top