+ Képzőművészet

Fekete György: Szellemi értelemben megelőzzük a világot

Tudatni kell a tízmillió magyarral és a külföldön élő négymillió magyarral, hogy ‘itt olyan dolgok történnek a művészet területén’, amelyeket nem méltányolnak eléggé a világban.

Ösztöndíjat ad a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) a magyarországi alkotótelepek történetének tudományos feldolgozására – jelentette be Fekete György, az MMA elnöke szombaton egy budapesti szimpóziumon.

A magyarországi alkotótelepek állami és önkormányzati támogatásáról, társadalmi elfogadottságáról és eredményeiről szóló, 25. Országos Symposion Találkozón Fekete György elmondta: a magyar művésztelepi és Symposion mozgalom a hatvanas évek végétől, a hetvenes évek elejétől a rendszerváltásig „a szocializmus kalodájába beszorított” művészeti világ párját ritkító európai teljesítménye volt.

A magyar alkotóművészet az alkotótelepi mozgalma révén tudott szinkronban maradni a világgal.

Az alkotótelepek történetének tudományos feldolgozása azonban szinte egyáltalán nem történt meg, ezért meg kell kérdezni a mozgalom kezdetének képviselőit, hogy mi történt akkor, továbbá bele kell helyezni képzőművészet, iparművészet akkori eseményeit egy politikai világba.

A Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjat fog adni arra, hogy az alkotótelepeknek történetét tudományosan feldolgozza, kiemelve, hogy az alkotótelepek történetének feltárására azonban csak 2-3 év áll rendelkezésre, mivel azt követően már nem fognak élni azok, akik abban a „hőskorban” voltak tevékenyek.

Az MMA felhatalmazást kapott arra, hogy a kormánynak körülbelül fél év alatt 15-20 évre előre kialakítható kulturális stratégiai tervet készítsen.

Tudatni kell a tízmillió magyarral és a külföldön élő négymillió magyarral, hogy „itt olyan dolgok történnek a művészet területén”, amelyeket nem méltányolnak eléggé a világban, és ennek a helyzetnek a megváltoztatására is ki kell találni egy stratégiát.

Tíz-tizenöt év múlva úgy kellene beszélni Magyarországról Európában és a világon, hogy ha valami különlegeset akarsz, menj el Magyarországra. Ez pedig nem a világ követése, hanem a világ megelőzése szellemi értelemben, és vannak olyan művészeti ágak, ahol ez már sikerült

– jelentette be az MMA elnöke.

12 hozzászólás

12 Comments

  1. Ziusudra szerint:

    “a szocializmus kalodájába beszorított” – Gyuri bá’ fejit akkorán szorí’hatta, hogy kiegyenesettek a tervénnyei. 😀

  2. Ghanima szerint:

    Ez a’ izé mekkora egy senki!

    • Balla Róbert Borisz szerint:

      és mit írnak a tudós könyveid a kommunista fekete györgyről?
      mondjuk névtelenül fikázni vslakit a névtelensége miatt pont annyira szánalmas, mint nem belátni, h az mma és ez a milliárd forintokat rabló fekete györgy nevű féreg a magyar kulturális élet legnagyobb ellensége.

    • Ghanima szerint:

      Gyuri bácsi, nem sértőt írtam rád, hanem dícséretet.

  3. porcika2 szerint:

    „Fekete György: Szellemi értelemben megelőzzük a világot” Ebben igazat adok neki, hisz nálunk van a legtöbb politikus, aki szellemileg teljesen le van épülve. Ez igaz mindkét oldalra, így nem emelek ki senkit a díszes társaság közül.

  4. László Pusztai szerint:

    Nem értem, hisz Fekete Györgyöt (szellemi értelemben) megelőzzük, akkor miért is állunk szarul?

  5. Zan Sirvanfas szerint:

    Szellemi értelemben biztos…. Már csak, anyagi értelemben, erkölcsi értelemben és ÉRTELEMben kellene kicsit haladni.

  6. másfélfarkúmacska szerint:

    Mondjuk ebből simán leszűrhető hogy igazából halvány lila fingja sincs róla hogy mit jelent az hogy: világ.

  7. geopapa szerint:

    Amennyiben a nagyotmondás művészeti ág, úgy a fószernek igaza van.

  8. Máté András szerint:

    A különbség az, hogy Örkény ezt szatírának írta.

  9. Andras Szucs szerint:

    Örkény látnok volt. Sajnos ez azt is jelenti, hogy az FGY által reprezentált erkölcsi és szellemi szint hatalomra jutása kódolva volt abban, amit Örkény maga körül látott.

  10. Lőrinczné Sarolta szerint:

    Sajnálom a kommentelőket, mert vakok és buták. Csak a nyavalyás liberós tv képernyőig látnak. Fekete György ezzel a nyilvánosságra hozott véleményével nem önmagát fényezi, hanem reméli, hogy azok is észreveszik az értékeinket, akik ezelőtt nem törődtek vele. A mi országunk annak ellenére létezik, hogy megszámlálhatatlan alkalommal kifosztották, rabolták. Az utolsó nagy rablás azoknak a honfitársainknak a megtöltött bendőjére épült, akik kényelemből elnézték, hogy a lefizetett gazemberek szétlopják az állam ( 10 milliónk) tulajdonát és akik most játsszák az ellenzéket, a kényelmes, milliárdos vagyonban és cseppentenek azoknak, akik hajlandóak ordibálni az urak szabad rablásáért. Fel kellene ébredni a kanapéról, a telt hasú sör mámorból…

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top