+ Irodalom

Hogyan szerettek bele a bolgár nők a traktorba?

Ez idő tájt 11 asszony dolgozott traktoron, miközben másik 14 nő készült átvenni friss traktorvezetői engedélyét…

Érdekes történetek a xx. századi magyar sajtóból – 1951.

július, Bulgária – Ez idő tájt 11 asszony dolgozott traktoron, miközben másik 14 nő készült átvenni friss traktorvezetői engedélyét. Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen látványt nyújtott volna, hogy szántás vagy fuvarozás közben főkötős nők üljenek a traktorban. A bojcinovci gépállomáson beleszerettek a nők a traktorba.

július, Magyarország – A szakember a terem végébe állított pódiumról magyarázta a hallgatóságnak, hogyan végezzük a kukorica és a napraforgó kézi beporzását. A kukoricánál kartonpapírból tölcsért készítünk, abba rázzuk bele a virágport, amit a tölcsér alsó nyílásánál rászórunk a másik növény bibéjére. A napraforgónál beporzó kesztyűt használunk, ami úgy néz ki, mint egy kis arcpúderező, pontosabban akkora, mint a napraforgó átlagos virágjának közepe. És egy kicsit domború felületű. A kezünkre egy gumi segítségével húzzuk fel, majd körbe-körbe járunk a kora délelőtti napraforgó táblán és belenyomjuk a virágokba a szőrmés anyagból készült muffot.

július, Törökország – A levegő vibrált, a forróság zümmögött a fejekben. A család egy árnyékos fa alatt ült. A férfi azon törte a fejét, mit adhatna enni a gyerekeinek. Munkája, pénze nem volt. A felesége egykedvűen bámulta a földet, az akarat utolsó cseppjei párologtak ki belőle. A férfi előrehajolt, letépett egy fűszálat, megkóstolta. Az ízét nem érezte, de rágott. Aztán letépett egy marékkal és a szájába tömte. A feleségre nézett. Próbáld ki, mondta teli szájjal.

augusztus, Jugoszlávia – A boszniai Dobai községben kivezényelték a katonaságot a lázongó és engedetlen parasztok ellen. Most akkor hogy lesz, súgott bajtársának az egyik katona. Mindet ismerjük. Fegyvert fogunk rájuk és agyonlőjük őket? Én ebből nem kérek. A férfi még csak nem is sejtette, ugyanezek a gondolatok kavarogtak a legtöbb katona fejében. Mielőtt megkezdték volna a rohamot, varázsütésre álltak át a parasztok oldalára.

augusztus, Irán – A kormány évekkel ezelőtt betiltotta az iráni néppártot az újságjával együtt. Ennek ellenére a lap megjelent, bárki megvásárolhatta bármelyik újságárusnál. Az árus megkérdezte, hogy teli vagy üres újságot parancsol a vevő. Aki csak kormánypárti újságot kért, az a másikból üres újságot kapott, ha a betiltottat kérte, az megkapta a telinyomott verziót.

augusztus, Brazília – Az ország északi részét oly mértékű szárazság sújtotta, hogy parasztok százezrei indultak el nedvesebb vidékek felé. A szájhagyomány szerint az egyik menekülő férfi azt álmodta, hogy amikor hátranézett, látta, hogy a fák és bokrok, a füvek és virágok is elindultak a nyomukban.

szeptember, Nyugat-Németország – A Bambergben állomásozó amerikai katonák ezernél is több német lányt és asszonyt csábítottak el. A kapcsolatoknak csak egy része járt megtermékenyítéssel, így összesen négyszáz gyermek született. Hogy a férfiak különösebb következmények nélkül kiélhessék nemi vágyaikat, egy rendelet biztosította őket arról, hogy nem kötelesek vállalni az apaságot.

szeptember, Hollandia – Béketüntetést rendeztek a katonák. A kivonuló rendőrség összecsapott a tüntető katonákkal, és közülük kétszázat letartóztattak. A katonák nehezményezték, hogy a rendfenntartó erők nem csatlakoztak hozzájuk, ami tehát azt jelentette, hogy a rendőrök nem a béke hívei. A tüntetést megfékező rendőrök kemény munkával állítottak helyre a városban a békés nyugalmat.

szeptember, Albánia – A beráti körzet állami gazdaságaiban az elárasztott rizsföldeken halakat is tenyésztettek. A terület kettős hasznosítása egyesekben megszülte azt a kérdést, hogy de hát akkor a halastavakban miért nem termelünk rizst?

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top