+ Ajánló

Zavarba ejtő szöveg a székesfehérvári múzeum honlapján

Az állásfoglalás mellőzésével, meghökkenésünket magunkban tartva jelezzük: Tóth Norbert, a kiállítás kurátora szokatlan gondolatokra ragadtatta magát.

Somogyi Győző és Párkányi Raab Péter kiállítása április 30-ig látható a Csók István Képtárban (Székesfehérvár, Bartók B. tér 1.). A döntés című kiállításhoz fűzött gondolatokat Tóth Norbert, a tárlat kurátora. Az alábbi szöveg megtalálható a Szent István Király Múzeum honlapján, és a kiállítás saját weboldalán is, utóbbi helyen a székesfehérvári polgármester köszöntője után.

A szöveget – változtatás nélkül – az Olvasó ítéletére bízzuk:

A kiállítás arra az erkölcsi és morális kérdésre keresi a választ, értékválasztásra sarkallja a látogatót, mellyel minden egyénnek, közösségnek, nemzetnek előbb vagy utóbb szembe kell néznie. Dönteni a szépség, jóság, igazság, szentség vagy a megalkuvásokba kényszerítő vétkek és bűnök kísértése között.

A kettő között a halogatások, kifogások és magyarázkodások világa létezik, csak innen kilépve lehet dönteni és a magyar jövőt építők, vagy az azt lebontók oldalára állni.

A kiállítás úgy keres választ az európai és magyar kultúra megőrzésére és megélésére, hogy évezredes nemzeti válaszokból építkezve hozza döntéshelyzetbe a látogató egyéneket, közösségeket.

A kiállítás egy utazás a félhomályban rejtőzködő fenevad szorítása és a fényben büszkén álló hősök dicsősége között, az áhított égi világ felé melyből a fény árad. A választás és döntés helye, annak a csodának a létrejöttéhez, melyet minden ember, közösség és ezáltal minden nemzet magában hordoz, hogy összekösse az eget és a földet, a természetet és a Teremtőt, hogy létrehozza a szakrális alkotást, mely öröktől fogva a világ rendező elvét hordozza, az életet serkenti, élteti, őrzi és képes létrehozni a kultúrát.

Mindez oly korban történik, amikor az évszázadok óta teremteni képtelen ellenkultúra pusztítását – a közös értékek lerombolását, a közösség rendjének felszámolását – is kultúrának hamisítják. Amikor a nevén sem nevezhető globális pénzhatalom világuralomra jut. Amikor az ateizmus világnézetté válik, a titkos társaságok a vallás leváltására és megsemmisítésére törekednek. Amikor a pénzgazdagság egyedüliségét hirdetik és a tudományt ateista ideológiává szűkítik. Amikor a szépséget száműzik a művészetből egy soha meg nem valósuló modernizmus nevében. Amikor a szabad nemzetek felszámolása zajlik, és pusztító hadak rohannak le országokat. Amikor a fenevadat kiszolgáló, névtelen globális pénzhatalom világuralma a küszöbön áll. Ezen időkben a kiállítás annak üzenetét hordozza, hogy döntsünk, és hittel, elszántsággal, összefogva vívjuk meg harcunkat hagyományainkért, értékeinkért, együvé tartozásunkért.

Mi magyarok, Mária Országában, az ősi seregekkel megerősítve a fenevad tombolását megállíthatjuk, és elhozhatjuk mindannyiunk szabadságát, mint ahogy azt egy másik üzenet hirdeti: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni”.

Tóth Norbert
a kiállítás kurátora

 

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Péter Dezsényi szerint:

    orvos mit mond?

  2. Ancsa Piros szerint:

    A „zavarba ejtő” igen enyhe kifejezés erre a förmedvényre.

  3. Böszörményi István szerint:

    A
    Párkányi a Náci Megszállás Emlékművön kaszát 260 milliót. Nem sokkal
    utána botrányos uszító riportban osztotta az észt. A riport elsikkadt,
    de félő volt, hogy a gondolatok újra felbukkannak. Íme!

  4. Jim szerint:

    ezek amatörök

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top