+ Irodalom

Írógéplopásra szakosodott egy bűnbanda

Egy bűnbanda arra rendezkedett be, hogy írógépeket lopjon. Első ránézésre nem egy nagy biznisz. Csakhogy az állam még a nyár folyamán közzétett egy felhívást…

Érdekes történetek a xx. századból magyar sajtócikkek alapján – 1942.

július, USA – A férfit megállította egy ismerőse a New York-i utcán. Hová-hová olyan sietősen? Szeretném időben leadni az ujjlenyomatomat a légvédelmi hivatalban. Azt meg minek? Hát, ha bombatámadásban meghalok, akkor azonosítani tudjanak. Milyen figyelmes vagy, mondta a másik. Azért megnyugtató, hogy így gondoskodnak rólunk, képzeld, már a hullagyűjtőhelyeket is kialakították.

július, Egyiptom – Egy uzsorást, aki megszegte az adagolási rendeleteket, két év fogházbüntetésre ítélték. A cellája felé vezette az őr, aztán mégis föl kellett menniük egy lépcsőn egy nagyobb terembe. Hát ez meg mi, kérdezte az uzsorás. Szépen összekötjük a csuklót és felemelkedik a kar. Mi? Lesz még harminc botütés, a kormány újra bevezette. Micsoda, rémüldözött a férfi, ez így nem igazságos, ezt nem tudtam.

július, Bulgária – Polgárilag mozgósították az ország összes 17 és 70 év közötti mészárosát. Hát, ez van, barátocskám, mondta az öreg hentes a fiatalabbnak. Erre a fiatal teljesen kétségbeesett. Csak nem azt gondolják, hogy a hentes jobban tud ölni a háborúban? Majd meglátjuk, fiam, mindenesetre karajra bontani nem hiszem, hogy kell.

augusztus, Görögország – Két férfi állt a kikötő korlátjánál, a beérkező hajót bámulták. A Duce küldeménye, mondta a sárgainges. Mit küldözget nekünk a Duce? Azt olvastam, hogy sűrített tejet ajándékozott nekünk. Ezt a pofátlanságot, mondta a másik. Már miért? Ezzel engem nem vesz le a lábamról, tejérzékeny vagyok.

augusztus, Horvátország – Láttad ezt a papírt, kérdezte egy zágrábi rendőr a társától. Nem, válaszolta amaz. Jött egy levél a kormánytól, hogy a névtelenül vagy álnéven tett feljelentéseket figyelmen kívül kell hagyni. Hát, komám, csapott a másik hátára mosolyogva, akkor nem sok dolgunk lesz.

augusztus, Norvégia – Ráktenyésztéssel próbálkoztak az ország nyugati részén lévő hűvösebb vizekben. Az első adag rákot Christiansandnál engedték a vízbe, ahol szakemberek vizsgálták a rákok életfeltételeinek alakulását. A helyi lakosok között az a vicc járta, hogy a tudomány be fogja bizonyítani, hogy az ilyen hideg vízben még a rákok is előre szaladnak.

szeptember, Svájc – Baselben a Svájci Dalszövetség olyan dalokra írt ki pályázatot, amelyek a sör és a sörfogyasztás előnyeit méltatják. Például a söröző ember sokkal tárgyilagosabb, elfogulatlanabb, fékezi az indulatokat, letompítja a szenvedélyeket, biztosítja az élet egyenletesen derűs szemléletét, amely előfeltétele a helyes és igazságos ítélkezésnek. Az indulatok fékezése a sörözőbeli verekedésekre is igaz, hisz ha nem ittak volna sört, talán még nagyobb kárt tettek volna egymásban.

szeptember, Anglia – A takarékosság jegyében felhívást intéztek az üzemekhez és a lakossághoz. A zoknigyártókat például, arra kérték, hogy a téli férfizoknikat legyenek szívesek öt hüvelykkel rövidebbre kötni, mert a lábszár fölső részét épp eléggé melegíti a nadrág, és a hosszú téli kabát. A lakosság pedig a levélírásban lehetne egy kicsit figyelmesebb. Ha lehet, fogalmazzanak röviden, vagy ha ez nem megy, akkor tessék fölhasználni a levélpapír mindkét oldalát.

szeptember, USA – Egy bűnbanda arra rendezkedett be, hogy írógépeket lopjon. Első ránézésre nem egy nagy biznisz. Csakhogy az állam még a nyár folyamán közzétett egy felhívást, amely szerint a hadsereg és a közigazgatás számára a tavalyi új gépek árán fölvásárolja a használt írógépeket. A közhivatalokba 850 ezer, a hadseregnek 450 ezer írógépre volt szüksége.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top