+ Irodalom

Hogyan működnek a hétköznapok egy ismeretlen galaxisban?

Majoros Nóra , bolygóvadászok

Az írás és a gyerekfoglalkozás két ellentétes irányú tevékenység. Írnék akkor is, ha kutya se olvasná, de így, hogy időről időre az olvasókkal is találkozom, sokkal lelkesítőbb.

Majoros Nóra új regényében, a Bolygóvadászokban négy iskolás indul a világűr meghódítására egészen komoly célokkal, de aztán a kaland nem várt módon folytatódik. Az izgalmas és remek humorú könyvről a szerzőt kérdeztük.

Majoros Nóra: Bolygóvadászok. Illusztrálta: Rátkai Kornél. Kolibri, 2016.

Egy korábbi interjúdban mondtad, hogy jobban érzed magad, ha nem kell ragaszkodnod a valósághoz. Ezért épp a világűr?

Nem, egyáltalán nem, hiszen a világűrben is játszódhatna ízig-vérig valóságos, „földhözragadt” történet. Azért a világűr, mert lenyűgöznek a színei, a léptékgazdagsága, és a végtelen lehetőség, hogy szárnyaljon a fantáziám. A valóságtól való elrugaszkodás számomra két dolgot jelent. Az egyik, hogy szeretek új világokat teremteni, ez már-már kéjes örömet okoz. Ha rövid mesét írok, akkor igyekszem pár szóval létrehozni a mikrokozmoszt. Egy regény esetén tobzódás van, de mindkettőt jó írni, máshogy kihívás. A másik, hogy szeretek egy valós problémát, kérdést alaposan körüljárni, aztán kiemelni a környezetéből, és belehelyezni egy egészen más kontextusba. A Bolygóvadászok esetében ez erősen környezetvédelmi kérdéskör, amire a gyerekek nagyon fogékonyak. No nem miattuk választottam ezt a témát, nem is nevelő szándékkal, hanem engem is érdekel, és kíváncsi voltam, hogyan működnek a földi hétköznapok kérdései egy ismeretlen galaxisban.

Nem semmi módon született meg ez a könyv, ugyanis az első változat megszületése után a készülő regény író-olvasó találkozókon formálódott tovább. Az első alkalommal reménykedtél ilyen végkifejletben?

Bevallom, egyetlen végkifejlet lebegett a szemem előtt: hogy jól sikerüljön a találkozó. Kicsit lelkifurdalásom is volt, mert ezeket az alkalmakat úgy vezettem fel, mintha egy történet elején megtorpant író lennék, aki segítséget kér a gyerekektől. Miközben az első variáció elejétől a végéig megszületett már, és a cselekmény végül is ugyanaz maradt, csak alaposabban kidolgoztam. Eléggé meglepett, amikor a gyerekekkel való ötletelés során egyszer csak újra élni kezdett a szöveg, befoltozódtak a lukak, elsimultak a döccenések, és minden a helyére kerül. Végül kiderült, hogy valóban egy megtorpant író voltam, aki a gyerekektől kapott segítséget.

Rendszeresen tartasz foglalkozásokat írni vágyó gyerekeknek. Ez hogyan hat a te írásodra?

Az írás mindig belső utazás, rá kell hangolódnom a saját képeimre. Magányos tevékenység. Amikor gyerekekkel találkozom, ki kell nyílni, rájuk kell hangolódni. Az írás és a gyerekfoglalkozás két ellentétes irányú tevékenység. Írnék akkor is, ha kutya se olvasná, de így, hogy időről időre az olvasókkal is találkozom, sokkal lelkesítőbb. Ezek az alkalmak rengeteg inspirációt adnak. Tagja vagyok egy alkotókörnek, az Író Cimborák műhelynek, és sokszor vonunk be gyerekeket a közös játékba. Az ő rajzaikhoz írunk mesét, vagy fordítva, a mi szövegeinket illusztrálják, vagy még szorosabban, közösen hozunk létre valamit. Ez az igazi dopping, mindig tanulok belőle, és mélyen megérint.

A négy főszereplő mindegyike elég más személyiség. Könnyű volt őket egy űrhajóba válogatni?

Erre azért nehéz válaszolni, mert egy idő után az ember elengedi a karakterei kezét. Onnantól külön utakon járnak, semmi befolyásom nincs rájuk. Amikor ez a pont elérkezik, akkor érzem azt, hogy készen vannak, jól ki lettek találva. Egy slendriánul megalkotott karakter folyton az íróra támaszkodik, elhasal egyedül. A Bolygóvadászok négy főszereplője a saját akaratából és lelkesedéséből szállt be az űrhajóba, okkal választották egymást. A különböző gondolkodásmódjuk miatt sok konfliktus támad, de ebbe sem avatkoztam bele, lerendezik szépen egymás közt. Igaz, hogy közben a veszekedések és kibékülések gombolyítják is a történetet, de abba meg nekik nem volt beleszólásuk.

A könyv illusztrációit Rátkai Kornél készítette. Milyen volt vele dolgozni, így képzelted te is?

Egy könyv megjelenésekor az illusztrációk készítésének szakasza számomra a legizgalmasabb, mert ez egy igazi társasjáték. Van egy kép a fejemben, amit leírok, Kornél elolvas, elképzel, majd lerajzol. Mint a hajtogatós játék. Tökéletesen elkapta a szöveg hangulatát. Nyilván nem a pontos képeket, mert azt nem lehet kirajzolni a fejemből, de a lényeg benne van, sőt, annyival izgalmasabb, hogy Kornél fantázia is gazdagítja a történetet. Többször előfordult, hogy a rajzai kapcsán új epizódok születtek a fejemben, vagy elakadt egy rajzzal, karakterrel, és írtam neki egy jelenetet, hogy kapjon még infót a szereplőről. Úgy éltem meg, mintha bolygóvadászosat játszottunk volna.

A könyv megírása közben néztél sci-fiket, vagy olvastál az űrtudományról?

Folyamatosan nézek sci-fiket. Ha jól emlékszem, amikor a történet első vázlatát megírtam, éppen befejeztem a Battlestar Galactika utolsó évadát, és a robotok elég mély benyomást tettek rám. De azóta is sok sci-fit nézek. Írás közben böngésztem a világhálót, amikor beleütköztem egy-egy nehezebb kérdésbe, bár inkább a Hubble képeit nézegettem órák hosszat. Csillagászati témájú könyveket is forgattam, sok segítséget kaptam sci-fi rajongó és fizikában jártas barátoktól, és a szerkesztőmtől, Rácz I. Pétertől, aki csendes és kedves türelemmel szedte ki a szövegből a naiv tévesztéseimet.

Min dolgozol mostanában?

Egy fantasy regényen, ami már a szerkesztési fázisban van. Emellett több rövid mesén, antológiákba. Illetve része vagyok egy izgalmas és titkos vállalkozásnak, több kortárs gyerekkönyv íróval együtt, ás még fogalmam sincs, mi fog kisülni belőle.

Szerzőfotó: Tóth Gábor

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top