+ Színház

Kiosztották az idei Vallai Péter Előadóművészeti Fesztivál díjait

Az RS9 Színházban november 24. és 27. között megrendezett fesztivál négy napján 19 társulat lépett fel elsősorban irodalmi adaptációra épülő előadásaival.

Koronázás (fenti kép) című produkciójáért az Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány nyerte el a II. Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál fődíját.

Az RS9 Színházban november 24. és 27. között megrendezett fesztivál négy napján 19 társulat lépett fel elsősorban irodalmi adaptációra épülő előadásaival.

A zsűri döntése alapján a 300 ezer forinttal járó Vallai-díjat az Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány kapta az Erdélyi Dániel rendezte Koronázásért. A második díjat a Jónás Tamás verseiből összeállított színpadi etűd, a „. De mivel saját képmására teremtett” című produkció kapta. A fesztivál harmadik díját Haragonics Zalán és Maczák Ibolya vihette haza Ederlezi című előadásáért – írták a közleményben.

A 100 ezer forinttal járó közönségdíjat a Neptun Brigád nyerte Hamletman című produkciójáért, Baksa Imre előadásában. A produkció emellett elnyerte a Játékszín Bock színpadán való fellépési lehetőséggel járó különdíjat is.

Az eseménynek otthont adó RS9 Színház a kortárs komolyzenét támogató különdíjat adott Horváth Balázsnak a Parti Nagy Lajos verseiből komponált Sorok, Szavak, Betűk című előadásáért.

A Művészetek Völgye Kaláka Versudvarában léphet fel Lackfi János és Gryllus Dániel meghívására az Andaxínház Suttogók című produkciója. A zsűri két produkciót részesített dicséretben: a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés végzős hallgatóinak Borsógörgető és a RÉV Színház Irina című előadását.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top