+ Fotó

Öngyilkosságba menekülhetett a fotós, akit nemi erőszakkal vádoltak egykori modelljei

A fotóművész, rendező viszont perrel fenyegette meg vádlóit. Az Europe 1 rádió szerint szerdán azt mondta: ártatlan, és joga van ahhoz, hogy ekként kezeljék.

Öngyilkosságba menekülhetett David Hamilton fotóművész, filmrendező, akit egykori, tizenéves modelljei vádoltak nemi erőszakkal.

david-hamMeghalt pénteken David Hamilton brit fotóművész, filmrendező, akinek tizenéves lányokról készült aktfotói részben rajongást, részben bírálatot váltottak ki a közönségből. A francia média úgy értesült, hogy Hamilton öngyilkosságot követett el párizsi lakásában, miután az utóbbi időben több volt modellje azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta, illetve megerőszakolta.

A francia hatóságok azt közölték, hogy a 83 éves Hamiltonra a lakásában találtak rá. Halálának okaként szívleállást jelölték meg. Arról nem voltak hajlandók nyilatkozni, hogy igaz-e az öngyilkosságáról szóló jelentés. A francia média azonban tudni véli, hogy a művész saját maga vetett véget az életének.

Flavie Flament francia rádióbemondó azzal vádolta meg nemrég, hogy megerőszakolta őt, amikor még csak 13 éves volt. Más nők is hasonló esetekről számoltak be vele kapcsolatban. Hamilton viszont perrel fenyegette meg vádlóit. Az Europe 1 rádió szerint szerdán azt mondta: ártatlan, és joga van ahhoz, hogy ekként kezeljék.

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Endrődi László szerint:

    Imádom azon nőket akik 40 évvel később jönnek rá, hogy megerőszakolták őket.

    • ikvafalvy szerint:

      Kozben meg „szuzqurvak” voltak akkor,most meg senkinek nem kellenek!
      A ket idoszak kozott pedig ELQURTAK az eletuket!
      Probalkoznak a ven ribancok!:)

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top