A napokban olvashattátok nálunk A kereszténység igazából csak zsidó furfang? című felkavaró interjút, amit Baranyai László íróval készítettünk Pálfordult világ című legújabb nagyregényéről. Itt két részletet olvashatsz a könyvből, a könyv honlapján pedig kedvező áron rendelhetsz belőle.
És, hogy miről is szólnak ezek a részletek?:
– Nagyon precízen végig akartam menni Pál életútján. Őszintén érdekelt, hogy az apró, köznapi cselekedetekből, az emberekkel való beszélgetésekből hogyan alakul/alakítható ki a kereszténység. Nagyon izgatott, hogy ez a „Pali” hogyan tudta egy emberöltő alatt elterjeszteni a kereszténységet – vagy legalábbis elvetni a magját – az egész akkor ismert világban.
– Én a szüleim bigottsága és az egyházi középiskolában töltött évek következtében erős szexuális érdeklődéssel rendelkezem, nem túlzás azt mondani, hogy egész életemre rányomta a bélyegét. Arra voltam kíváncsi, hogy mi ennek a reciproka. Meg akartam vizsgálni, hogy milyen fiú az, aki szexuális szempontból „üres”. Ehhez persze kellett keresnem egy olyan élményt, ami őt a szextől teljesen eltávolítja. Ez az a jelenet, ahol meglátja, hogy a szeretve és félve tisztelt apja titokban az általa csodált lánnyal kefél.
Részlet a Pálfordult világ Siksze című fejezetéből
Korábban egy fiatal lány takarított náluk. Az előtt meg egy másik. Mindig van náluk szobalány. Az anyja szigorúan bánik velük, alkalmanként egy pofont is kioszt, de ez még mindig jobb nekik, mintha otthon a falujukban túrnák a földet. Mosónő hetente kétszer jár hozzájuk. Egy öreg szakácsnő, aki tökéletesen elsajátította a zsidó konyha előírásait, minden nap reggel jön, és este távozik. A takarító lányok hátul, egy kisszobában laknak, nem sok vizet zavarnak. Az, aki pár éve távozott, a Taurus egyik hegyi falvából származó siksze volt. Ő el van keseredve, mikor elküldik a házból, de hamar megvigasztalódik, mert aki helyette jön, még nála is csinosabb és kedvesebb. Perinek hívják, nagyjából annyi idős lehet, mint ő, vagy csak kevéssel fiatalabb. Az anyján kívül az első nőnemű teremtmény, ráadásul nem is zsidó, akivel kapcsolatban nem érez feszültséget, s akivel annak ellenére is tud beszélgetni, hogy jóval tudatlanabb nála.
Egy nővére van, az is fent, Jeruzsálemben, de most megtapasztalja, milyen az, mintha vele nagyjából egykorú húga is lenne. Mielőtt az ő szobájában kezdene takarítani, beszól és megkérdezi, hogy beléphet–e. Mindig megadja az engedélyt. A tollseprűvel többnyire csak alibi–portörlést végez, de ezt ő nem bánja, örül, hogy bent van.
Hazafelé jövet egyszer megáll egy süteményesnél, és nemcsak magának, hanem Perinek is vesz egy diós–szilvás flódnit. Nem a közös ebédnél kínálja meg vele – a szolgák velük egy időben, de külön étkeznek –, hanem megvárja, míg belép hozzá, s akkor adja oda neki. A lány felsikkant örömében, odahajol hozzá, és röpke puszit nyom az arcára. Ha akárki mástól kapná, elszégyellné magát, de ez az érintés annyira tiszta, annyira csak az öröm és a hála kifejeződése, hogy teljesen magától értetődőnek érzi.
Peri főként a falujáról, a barátnőiről csacsog, s ő hagyja, sőt, kérdezgeti. Nem is érti, miért élvezi annyira ezeket a hétköznapi, semmitmondó fecsegéseket. De aztán megnyugtatja magát; a fogadóóráin sok, nála egyszerűbb emberrel kell majd beszélgetnie, nem árt, ha gyakorolja magát. Nem is a lány szabályos vonásai, hanem légiessége fogja meg. Mintha nem hatna rá a nehézkedés ereje, mintha nem a földön járna, hanem fölötte lebegne. Mástól, ha karján szőrt venne észre, viszolyogna, de Perinek a napfényben felragyogó szőke pihéi azt a képzetet keltik benne, hogy ha az angyalokat az Isten nőknek teremtette volna, alighanem nekik is ilyen pihéik lennének.
Ami a munkáját illeti, nagy megtiszteltetés a számára, hogy egy komoly cég tulajdonosa számít a segítségére. Ez a tulajdonos történetesen az apja, de ha nem bízna a tehetségében és szorgalmában, nem számítana. A megrendeléstől a kiszállításig terjedő időszak egyes fázisait vizsgálja át, hol, és hogyan lehet ezeket lerövidíteni, az egyes folyamatok kapcsolódását optimalizálni. Már rögtön az elején van egy ötlete, amely elnyeri apja tetszését. Nem kell megvárni, míg a légiók ellátó egységei jelzik az új árura meg a javításokra vonatkozó igényeket, meg kell keresni őket, s előre megtudakolni, mire lesz szükségük. A légiók folytonos mozgása miatt a szisztéma kivitelezése nem egyszerű feladat.
Egy reggel, csakúgy, mint máskor, korán reggel indul munkába. Az apja még otthon marad, iratokat tanulmányoz, nem akarja félbehagyni. Édesanyja vele tart, a piacra megy. Perit viszi magával, legyen, aki hazacipeli, amit vásárolt. Egy idő után elválik tőlük, egyedül megy tovább a belvárosban lévő irodájukba. Ott az egyik perzsiai lerakat vezetője várja, s közli: sürgős rendelést kapott az Ekbatana alatt időző légiótól. Lóhalálában érkezett, s azonnal indulna vissza a hírrel, képesek–e két hónapon belül leszállítani háromszáz darab nyolcszemélyes sátort. Azért olyan sürgős, mert a csapatok az esős idő elmúltával vonulnának tovább, le az Eufráteszhez. Ez nagy horderejű kérdés, a szállítás még akkor is legalább negyven nap, ha nem a saját szállítmányozó részlegükkel, hanem egy szombaton is dolgozó szír speditőrrel oldják meg – egyedül nem mer dönteni, elhatározza, hogy nem várja meg, míg az apja bejön, ki tudja, mikor lesz az, hazasiet a hírrel.
Az apja dolgozószobája üres. Az asztalán, ahol máskor mindig nagy rend uralkodik, most széthajtott tekercsek és iratok hevernek. Ez szokatlan.
Óvatosan továbbmegy, valójában lopakodik a hátsó traktus felé. S akkor a fülébe; nem is fülébe, hanem az idegeibe fúrja magát egy kezdetben alig észlelhető, de ahogy tovább halad, fokozatosan felerősödő hang. Hosszan elnyújtott, sikoltásban végződő ütemes jajgatás ez, mely taszítja, de vonzza is egyben. Akár az egyre erősebbé váló idegen, viszolyogtatóan édeskés, hagymarothadásos illat. Mintha módszeresen kínoznának valakit. Olyasvalakit, aki, bár megtehetné, nem akarja megszakítani a gyötörtetését.
Közelebb megy, a sikoltozás Peri kuckójából jön. Az utolsó lépéseket nem meri megtenni, retteg, hogyha benéz, olyan látvány fogadja, amelyet nem bír elviselni. Végül odaóvakodik, résnyire húzza a függönyt.
Peri a bejárattal szemben az asztalon guggol, de nem előre figyel, hanem két kitárt lába közé les be, ahova egyik kezét is lenyújtja. Gyakorlatilag meztelen, köpenye a nyakába van gyűrve. Hasa alján durva szőrbozont éktelenkedik, az alatt pedig, akár egy szétszakított osztriga, el van nyílva a teste, és iszamos, nyálas hasítékot enged láttatni. A szőr kétoldalt csapzottan bele van ragadva ebbe a tátongó hasítékba. Megdöbbenten mered rá; ez ugyanaz a lány lenne, akit fél órája még mosolyogni látott a konyhában? Pedig az; teste a sikoltások ütemében emelkedik és süllyed, lágy emlői ütemesen rezegnek, mutatóujja a hasíték felső részén fénylő kitüremkedést birizgálja.
A látvány annyira megdöbbenti, hogy csak egy idő után veszi észre: Peri alatt is van, fekszik valaki. A hangjáról ismeri fel, hörgő zihálásáról, mivel az arcát és a felsőtestét a fölötte guggoló alaktól nem látja.
Az apja az.
Két lába lelóg az asztalról, kezével hátulról a lány csípőjét markolja. S megpillantja felmeredő szemérmét is, mely fehér habot verve ki–be jár a lány barlangjában. Egy pillanatra ütemet téveszt, kicsúszik és előremered, éppen őfelé, de Peri lenyúl és egy határozott mozdulattal visszaigazítja magába.
Visszatántorodik. Tudja, mi az, amit lát, hallott már ilyenről.
Hámot, Noé legkisebb fiát, aki megleste atyját, kevesebbért sújtotta átokkal az Úr.
De hogy ők ketten? És így?
Peri, akiről mindent el bírt volna képzelni, csak ezt nem?
És az apja? A fedhetetlen, a mintaszerű? Akinek minden szava szentírás?
Hátralép, erőnek erejével szakítja el magát a látványtól. Hangtalanul végigoson a folyosón, csuklás tör rá, észre sem veszi, zokogni kezd, de még mielőtt kilépne az utcára, összeszedi magát és abbahagyja, visszamegy az irodába. Dörömbölnek fejében a gondolatok, képtelen elrendezni őket. Peri sikoltozása és az apja erőszakos hörgése a fülébe cseng. Az ekbatanai embert azzal ereszti el, hogy ígéretet tehet a háromszáz sátorra. Nem akarja az apját megvárni, most nem tudna vele szót váltani. Miután az illető eltávozott, ő is kilép az irodából, ki kell szellőztetni a fejét.
A Nagyképző című fejezethez lapozz egyet!
Gusztustalan förmedvény. Ez az a könyv, amelyet biztos nem veszek kézbe.
Röviden: barom és perverz önigazolási kísérlet. Nem lennék meglepve, ha az „életből merítette volna” a szerző. Mármint a 20-21. századi „életből”, esetleg a sajátjából.