+ Tudomány

Még a foglalkozását is tudják a kitűnő állapotú, háromezer éves múmiának

A sír a harmadik átmeneti kor idejéből származik és egy Amn-ner-nef nevű ember földi maradványait őrzi.

Háromezer éves múmiát találtak spanyol régészek III. Thotmesz ókori egyiptomi fáraó luxori halotti templománál – jelentette be az egyiptomi régiségekért felelős minisztérium.

Mahmud Afifi, a minisztérium ókori Egyiptommal foglalkozó részlegének vezetője szerint a sírt a templom déli falának külső részénél fedezték fel és a sírban egy kartonázs technikával bevont, rendkívül jó állapotban lévő koporsót találtak – olvasható az Egypt Independent portálon.

Az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy a sír a harmadik átmeneti kor idejéből származik és egy Amn-ner-nef nevű ember földi maradványait őrzi, aki az „uralkodói ház gondnokának” címét viselte. Afifi szerint a szakemberek hamarosan folytatják a sírhely és annak tartalmának tanulmányozását, hogy minél többet megtudjanak a koporsó gazdájáról.

A halotti templom feltárási és helyreállítási munkálatai 2008-ban indultak. A projektet vezető Myriam Seco Álvarez szerint a felfedezés fontosságát a koporsóban rejlő múmia adja, mivel a koporsót az ókori Egyiptomhoz kötődő vallási szimbólumok sokasága díszíti. A szimbólumok között szerepel Ízisz és Nebethet istennők, valamint Hórusz négy fiának egy-egy ábrázolása.

III. Thotmesz a 18. dinasztia hatodik fáraója volt. Gyermekként vált uralkodóvá, helyette mostohaanyja és nagynénje, Hatsepszut, a dinasztia ötödik fáraója, az ókori Egyiptom történetének legnagyobb hatalommal bíró asszonya vette át a hatalmat.  III. Thotmesz csak Hatsepszut halála után, 22 éves korától kezdett önállóan uralkodni. Az egyik legnagyobb hódító fáraó volt: uralkodása alatt Egyiptom minden addiginál tovább terjeszkedett, több mint ötven templomot építtetett.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top