+ Életmód

Drasztikus turistariasztó intézkedések Dubrovnikban

Nyolc évvel ezelőtt félmillió turista látogatott egy szezonba az óvárosba, ma már több mint egymillió, ezért kénytelenek tehermentesíteni a városmagot a nyári szezonban.

Túl sok a turista Dubrovnikban, ezért a városvezetés úgy döntött, korlátozza a városmagban egy időben tartózkodó látogatók számát – közölte a Vecernji List horvát napilap hétfőn. Hasonló lépésre kell elszánnia magát a Plitvicei-tavak nemzeti parknak is, ellenkező esetben lekerülhet a UNESCO világörökség listájáról.

Azoknak a turistáknak, akik jövőre szeretnék meglátogatni Dubrovnik városát, előre be kell jelentkezniük és időpontot kell kérniük – írta alap. A következő szezontól ugyanis mindössze hatezer, a városlakókkal együtt egyszerre 8 ezer ember tartózkodhat a város központjában.

Andro Vlahusic polgármester kijelentette:

a kameráknak köszönhetően minden pillanatban tudni fogják, hányan vannak az óvárosban, ha pedig a szám eléri a 8 ezret, leállítják a taxikat, az autóbuszokat és az utasszállító hajókat is.

Nyolc évvel ezelőtt félmillió turista látogatott egy szezonba az óvárosba, ma ez a szám eléri az egymilliót, ezért kénytelenek tehermentesíteni a városmagot a nyári szezonban – magyarázta a polgármester. A nyár folyamán többször is beszámoltak a híradások arról, hogy a városmag egyetlen szárazföldi bejáratánál, a nyugati kapunál nem tudtak kijönni az emberek az óvárosból a befelé özönlő tömeg miatt, a túlzsúfoltságtól szinte levegőt sem lehetett kapni, az embereket pedig az önkormányzat alkalmazottainak kellett irányítani. A városlakók órákig nem tudtak hazajutni.

A vendéglátó helyek kevesebb széket és asztalt tehetnek a közterületekre a jövőben, így több lesz a hely a sétára. Számos forgalomkorlátozást is bevezetnek, valamint megemelik az árakat is:

a dubrovniki városfalra 150 kuna (6 ezer forint ), míg a múzeumokba 120 kuna (5 ezer forint) lesz a belépő.

Hasonló problémákkal küzd a Krka-vízesés és a Plitvicei-tavak nemzeti park, ahol a turisták száma komolyan veszélyeztetni a természeti örökség megtartását. Az UNESCO jövő februárig adott időt a Plitvicei-tavak vezetésének, hogy eleget tegyen kéréseiknek: akciótervet kell készíteniük arról, a turisták mekkora számban, milyen feltételek mellett látogathatják a nemzeti parkot. A térség területrendezési tervét is összhangba kell hozni az előírásokkal. Ellenkező esetben a térség lekerülhet az UNESCO világörökségi listájáról.

A Plitvicei-tavakat 1,3 millió turista látogatja meg egy szezonban, és a környező üdülőtelepeken lakók száma is a kétszeresére nő ilyenkor. A szigorú előírások ellenére a látogatók sokszor letérnek az ösvényekről, ezért sok a baleset. Megfürdenek a tavakban, ami tilos.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top