+ Zene

David Bowie utolsó zenekara fellép a Müpában

Az amerikai formáció európai turnéja egyik állomásaként nemrég megjelent új lemeze dalai mellett minden bizonnyal néhány jól ismert David Bowie-számot is elő fog adni.

A januárban elhunyt ikon, David Bowie utolsó albumán szereplő dzsesszzenekar, a Donny McCaslin Quartet ad koncertet november 4-én a Müpa Fesztivál Színházában.

Az amerikai formáció európai turnéja egyik állomásaként nemrég megjelent új lemeze dalai mellett minden bizonnyal néhány jól ismert David Bowie-számot is elő fog adni.

Donny McCaslin szaxofonos régóta a dzsessz-színtér fontos alakja. Még középiskolába járt, amikor már saját zenekarával a Montreaux-i Jazzfesztivál állandó résztvevője volt. A szélesebb közönség idén ismerte meg, miután ő és zenekara működött közre David Bowie utolsó, Blackstar című lemezén.

A nyolcvanas években a vibrafonos Gary Burton mellett négy évig turnézott a világ körül. Ezután olyan formációknak volt tagja, mint Gil Evans nagyzenekara és a Steve Gaddet is soraiban tudó, fúziós muzsikát jásztó Steps Ahead, amelyben Michael Brecker helyére került. Közben pedig kidolgozott egy olyan saját stílust, amely egyszerre volt közérthető, de kiszámíthatatlan: első tíz szólólemezén egyedül a megjósolhatatlanság volt megjósolható. Minden korongon más felállású zenekarral játszott, minden album új hangzással gazdagodott. A számokon egyszerre érződnek a nagy elődök, köztük Herby Hancock, Herb Pomeroy vagy Billy Pierce hatása, és a kortárs zenésztársak – Aphex Twin vagy Skrillex – befolyása.

Nagyon szeretem azokat a hangzó textúrákat, amelyeket ezekben a zenékben hallhatunk

– mondta McCaslin a modern elektronikus tánczenéről.

A kvartett október 14-én megjelent Beyond Now című albumára két korábbi David Bowie-szám – az 1977-es Warszawa és az 1995-ös A Small Plot of Land – átdolgozása is felkerült.

Bowie és McCaslin kapcsolata akkor kezdődött, amikor előbbi zenekart keresett aktuális lemezének felvételéhez, és közös barátjuk, a zeneszerző Maria Schneider McCaslint és kvartettjét ajánlotta.

A Donny McCaslin Quartetben a tenorszaxofonos zenekarvezető mellett Jason Linder billentyűs hangszereken, Jonathan Maron basszusgitáron, Zach Danziger pedig dobon játszik.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top