+ Életmód

Tudod, miről szól az Éljetek Halottak fesztivál?

halottak

Eltaláltad. Rólad.

Október utolsó napján rendezik meg a harmadik Éljetek Halottak fesztivált. A rendezvény központi gondolata, hogy a résztvevők jelenlétükkel és az ünnep őshagyományainak gondolatkörével kapcsolódjanak a szellemvilághoz, az ősök szellemeihez, így kifejezve tiszteletüket. A helyszín a fővárosi Művelődési Szint (MüSzi) – itt a programok listája.

A fesztiválon többek között tárlat látható Weixelbaum Laura rajzaiból, S. Varga Ilona fotóiból, Grandpierre Atilla csillagász a lélek varázserejéről, Szücs Imre a kelták életéről és mágiájáról tart előadást, énekes-sámándobos performanszt mutat be Zsámán Attila énekmondó, valamint látható lesz az Ébrenálmodók Rituális Színház előadása is.

Az esemény egyik szervezője, Kobza Vajk zenész, képzőművész elmondta: az emberiség szellemi lehetőségeihez, valódi benső erőkészleteihez képest tetszhalott állapotban van, ebből fel kell rázni az embereket és rámutatni eredendő önmagukra.

A környezetemben élőkön és a magam bőrén egyaránt tapasztalom, hogy a hamis, mulandó, sehova sem vezető célokat meglobogtatva a szemünk előtt szinte bedarál minket a hétköznapok mókuskereke. Az erre irányuló legtöbb tudományos kutatás konklúziója ma már az, hogy vissza kell térnünk az eredendőhöz, valódi önmagunkhoz, a kozmosszal harmóniában élő természetünkhöz. Mesterséges gondolatmintákkal bombáznak minket nap mint nap, miközben lélegzetvételnyi időnk maradt foglalkozni olyan lényegi dolgokkal, mint a belső és a külső, a látható és a láthatatlan világ kapcsolódása, vagyis önmagunk és helyünk a mindenségben

– fejtette ki Kobza Vajk.

Az Éljetek halottak fesztivált azért rendezik október 31-én, mert az őseurópai, illetve a kelta hagyományban (Samhain) is a holtak ünnepének kezdetén a „legvékonyabb a fal az élők és a holtak világa között”. Hozzátette: az elhunytakra emlékezés ősidők óta nagy jelentőséggel bír az emberek életében, és a fesztivál szellemiségével igyekeznek ezt a szakrális napot a világvallásoknál szélesebb spektrumban megközelíteni.

Nagyon fontos a természeti népek és az antik kultúrák hiedelemvilága, szerintem őseink sokkal közvetlenebbül merték megélni az élet és a halál kapcsolatát. Napjainkban is nagy igény van arra, hogy tabuk nélkül, mélyre ásva, a dolgokat nevükön nevezve mutassunk rá a lényegre. Ez sokkal hosszabb és nehezebb út, túl van a hétköznapok monotonitásába süppedt ember komfortzónáján, de sokkal többet nyerhetünk a tapasztalással.

Az Éljetek halottak fesztivált először 2014-ben a budapesti Szív Kamra Színházban tartották, tavaly Szentendrén, a Vajda Lajos Stúdió pincegalériájában.

Ismét olyan helyet kerestünk, amely egyszerre alkalmas a fesztivál programjában szereplő kiállítások, előadások és koncertek befogadására, így jutottunk el a MüSzibe.

A különböző keleti húros hangszereken játszó Kobza Vajk elmondta: idén Heidrich Roland gitárossal és Major Balázs ütőhangszeressel pszichedelikus-kortárs zenei koncertet adnak, és triójuk kiegészül Bakai Márton hegedűssel. „Műsorunk egy erőteljes belső utazásról szól és teljes mértékben improvizációra épül. Ha úgy alakul, szeretnénk a jövőben is együtt alkotni ebben a felállásban”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top