+ Média

Rá nem jönnél, melyik sztárt nevezte ki az ENSZ jószolgálati nagykövetté

Az esélyegyenlőségért küzdő Women’s Equality Party brit párt szerint komikus, hogy az ENSZ-nek egyetlen hús-vér nő sem jut az eszébe.

A nők felemelkedéséért küzdő jószolgálati nagykövetévé nevezi ki jelképesen Wonder Womant, vagyis a Csodanőt az Egyesült Nemzetek Szervezete – tudósított a BBC hírportálja.

A DC Entertainment képregény-birodalom elnöke, Diane Nelson október 21-én fogadja el hivatalosan a megbízást Wonder Woman nevében. A cég honlapján azt is jelezték, hogy azok a színésznők is részt vesznek az eseményen, akik ez idáig megformálták a Csodanőt a filmvásznon.
A Warner Bros. és a DC Entertainment egyaránt támogatja az ENSZ és gyermekjogi szervének (UNICEF) a nemek egyenlőségével és a nők felemelkedésével foglalkozó kampányát. A képregényekkel foglalkozó The Mary Sue portál örömmel üdvözölte Wonder Woman kinevezésének hírét. Mint olvasható rajta:

Csodanő nagyszerű és könnyen felismerhető szimbóluma annak, hogy mivé válhatnak a nők a patriarchális társadalomból kiszabadulva.

A nemek közötti esélyegyenlőségért küzdő Women’s Equality Party brit párt szerint azonban „komikus, hogy az ENSZ-nek egyetlen hús-vér nő sem jut az eszébe, aki alkalmas lenne erre a szerepre”. A ceremóniát a William Moulton Marston által megalkotott képregényhős első felbukkanásának 75. évfordulójához igazították. A Csodanő című képregény a negyvenes évek elején született, azóta számos televíziós és filmfeldolgozás is készült belőle.

Legutóbb Gal Gadot izraeli színésznő öltötte magára a Csodanő-jelmezt Zack Snyder Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című szuperhősfilmjében. A Halálos iramban-filmekben is szereplő fiatal tehetség főszereplésével egy önálló Wonder Woman film is a mozikba kerül jövőre.

 

 

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top