+ Zene

Közös koncertet ad Al di Meola és Szarka Tamás

Al di Meola hallotta Szarka egyik szerzeményét, így vették fel egymással a kapcsolatot, aminek közös szereplés az eredménye.

Al di Meola világhírű gitárművész Szarka Tamással, a Ghymes együttes frontemberével ad közös koncertet október 22-én a Budapesti Kongresszusi Központban.

“A koncert a kedden megjelenő, Az ég szerelmére című legújabb szerzői albumom ősbemutatója is lesz egyben, amelynek dalait először hallhatja majd a közönség” – mondta el Szarka Tamás, zeneszerző, előadó- és gitárművész az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Kiemelte: a koncerten vendége lesz Tokody Ilona operaénekes, a Budapesti Ifjúsági Kórus, valamint a világhírű, Grammy-díjas gitáros, Al di Meola is, akivel több számot is közösen adnak majd elő.

“A koncert gerincét együtt játsszuk, valamint Al di Meola saját triójával is megnyilvánul az est során”

– fűzte hozzá.

Szarka Tamás elmondta, hogy Al di Meola hallotta az egyik szerzeményét, így vették fel egymással a kapcsolatot, majd vállalta el a közös fellépést. Együtt próbálni a koncert előtti napokban tudnak majd, addig a világhírű gitáros kottákból ismerkedik Szarka Tamás szerzeményeivel.

Az új lemez dalai mellett a koncerten elhangzanak Szarka Tamás korábbi darabjai is, amelyeket színpadon még sosem játszott el maga a szerző.

https://youtu.be/8wZYrYx4zwE

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top