+ Média

A Gépnarancs bojkottfelhívása Lázár János heti szeánszaira

Felkérjük az összes újságíró kollégát, aki akár csak egyetlen Kormányinfón is jelen volt, hogy Lázár János következő szeánszát legyenek kedvesek teljes bojkottal sújtani.

Látszólag a tulajdonos egyik percről a másikra döntött úgy, hogy felfüggeszti a Népszabadság kiadását, miközben mindenki érti, hogy a háttérben zajló folyamatokra minimum hatása van a kormányzópártnak és a hatalomnak. Itt most nem részletezném a magyarországi sajtópiaci viszonyokat, a hirdetések állami irányítását, az állami banki hitelből vásárolt kereskedelmi tévét, amely osztódással szaporodik és így tovább.

Az elmúlt két évben a miniszterelnöki sajtótájékoztatók helyett a kormányfő nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter tart heti rendszerességgel úgynevezett Kormányinfót. Ebből a műfajból már 64 alkalommal hallhattuk Lázár Jánost mindenről beszélni, hiszen ő az aki mindenhez (is) ért. Csak zárójelben jegyzem meg, ha meglenne az összes kormányinfó teljes videófelvétele (kb. 140 óra), abból nagyon tanulságos videót lehetne összevágni. Lázárnak a szeme sem rebben és képes oda-vissza 180 fokos fordulatokra.

A műfaj is érdekes, mert egy klasszikus, kemény sajtótájékoztatóval szemben, ahol gyorsan követik egymást kérdések és jellemzően tömör válaszok, addig a Kormányinfó egy végtelenített szalagnak tűnik, ahol a miniszter és fegyverhordozó szóvivője képes lyukat beszélni a tudósítók hasába.

Lázár bevett módszere, hogy az egyszerre több kérdést is feltevő újságíróknak úgy ad választ, hogy látszólag befejezi a mondandóját, leviszi a hangsúlyt, majd amikor a riporter elindítja a következő kérdést, akkor Lázár közbevág és még az előzőt folytatja, mint valami szórakozott professzor. Sajnos elnézik neki, ahogy többször eltűrték azt is a jelenlévő újságírók, hogy rajtuk gúnyolódjon a miniszterek minisztere.

A hétről-hétre Kormányinfóra járó újságírók és Lázár persze már jól kiismerték egymást. Azt kell mondanom, hogy minden szempontból hazai terep ez a miniszternek, aki sokszor ki is oktatja a tudósítókat. Az is feltűnő, hogy kevés kemény kérdést kap Lázár, ha egy-egy alkalommal feltűnt például Fiala János és feltett két egyenes kérdést, azzal rögtön megizzasztotta a komfortzónájából kibillentett minisztert.

De most nem is erről akarok szólni. Egészen egyszerűen 64 Kormányinfó ide vagy oda, ami az elmúlt héten a Népszabadsággal történt, az példa nélküli.

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Felkérjük az összes újságíró kollégát, aki akár csak egyetlen Kormányinfón is jelen volt, hogy Lázár János következő szeánszát legyenek kedvesek teljes bojkottal sújtani. Nem csak úgy ímmel-ámmal, hanem teljesen.

A 65. Kormányinfón ne legyen ott egyetlen kolléga, egyetlen kamera és egyetlen mikrofon sem.

Álljunk ki a sajtószabadság mellett!

Én egy dolgot biztosan megteszek, sem a televízióban, sem az interneten nem fogom követni Lázár következő Kormányinfóját.

Aki hallja, adja át!

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Norbert Kinyo szerint:

    Köszönjük a csatlakozást!

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top