Ezt negyedszázada nem látta senki! – videó

koncert-koszeg-1991-augusztus-5

A kilencvenes évek elején, a rendszerváltás után volt valami addig ismeretlen frissesség a levegőben. Persze, mi is pont annyival voltunk fiatalabbak, mint ahány év azóta eltelt, de vitathatatlan, hogy nagyon akartunk valamit kezdeni a ránk szakadt szabadságban. A szabadság élménye – persze, lehet, hogy ezt utólagos belemagyarázás – nekem fokozottan sokat jelentett, hiszen nem sokkal korábban léptem le egy egyházi középiskolából, ahol elég rendesen el voltunk szeparálva a világtól. Az „alternatív kultúra színterein” – eszünkbe sem jutott ilyen fennkölt megfogalmazás – akkora pezsgés volt, amitől ma is sokaknak könnybe lábad a szeme. És nem csak Budapesten!

Személyes tapasztalataim az ország nyugati széléről vannak. Vas, Zala és Győr-Sopron megyében szinte minden bokorban termett egy-egy jobb-rosszabb zenekar, és ezek, örülve annak, ha szállás – jó esetben útiköltség! – akadt, járták a városokat, meghívták egymást koncertezni és bulizni. Nem állítanék semmit biztosan, de a legnagyobb élet Zalaegerszegen, a Ványamaradványa, a Nájlon Maiden és az Anális Felhang háza táján volt (ott jelent meg a Dárk Zala Tálym című fanzine is). Gyakorlatilag minden város kitermelte a saját zenekarát.

Erre sem mernék megesküdni, de emlékeim szerint a kőszegi hangversenyeket az akkor már/még létező kőszegi Fidesz alapszervezet pénzéből rendeztük. A legnagyobb dobásunk az 1991. augusztus 5-én megrendezett koncert volt a Jurisich-vár belső udvarán.

Ma olyanokat mondanának, hogy "önkéntes segítők", mi akkoriban azt mondtuk: barátok (fotó: Erdey Gábor)

Ma olyanokat mondanának, hogy “önkéntes segítők”, mi akkoriban azt mondtuk: barátok (fotó: Erdey Gábor)

A koncertet hosszú, – internet és mobiltelefon és néha telefon híján – bonyolult szervezés előzte meg. Nekem az volt a rögeszmém, hogy kezdjük a programot a kiírásnak megfelelő időpontban. Nem véletlen, hogy az első zenekart állati nehéz volt rábeszélni, hogy álljanak színpadra. Utólag is elnézést kérek tőlük: bocs!

A PENG-PENG zenekar

Csepregről érkezett, és, ha leharapják a fejemet, akkor sem tudok semmi többet felidézni, mint hogy Jamata volt a dobos, és bár mindenki a helyi zenekar felszerelését használta, ő volt olyan rendes, hogy hozott magának saját széket.

A zenekar történetéről az alapvető tudnivalókat – az eredeti cikk megjelenése után – Nyári Pál mesélte el, aki mostanság a Karaván Művészeti Alapítvány munkatársa:

A Peng-Peng nagyjából két-három évig létezett. Az énekesnőnknek, Ruborics Krisztinek talán ez volt az első fellépése, a felvételeken érezhető, hogy mennyire nem érezte magát biztonságban a színpadon. A dobos Jamata (Gyurácz Gyula) kivételével mindenki a szombathelyi tanárképző főiskolára járt a ’80-as évek második felében. Pék József volt a szólógitáros, Rónai Gábor basszusgitározott, és én voltam a ritmusgitáros. A számok többségét Pék és én szereztük. Nem volt sok koncertünk, és sajnos hamar, talán túl hamar feloszlottunk.

És 1:30-nál jön Erdey Gábor (Batka), aki a címlapképeket is készítette:

A következő oldalakon Automata Felhívás, Hisztéria, Jó Kis Darafelfújt és Westminster Apu videók. LAPOZZ!



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!