+ Film

Egymás után nyeri a díjakat a világban a pécsi animációfilmes

A film készítőjének, Helstáb Martinnak ez a harmadik nemzetközi sikert hozó rövidfilmje, pedig csupán 20 évesen készítette. Martin a festett animációtól a zenén át a szereplők hangjáig egyedül készítette a filmet közel fél év alatt

A „Jó étvágyat, bogaram!” című alkotást idén 4 kontinens 25 filmfesztiválján mutatták be, ezekről számos díjat el is hozott. Legutóbb a 23. Országos Diákfilmszemlén díjazták és a BUSHO is programjára tűzte. Los Angelestől Indiáig a film sorra gyűjtötte az elismeréseket.

A film készítőjének, Helstáb Martinnak ez a harmadik nemzetközi sikert hozó rövidfilmje, pedig csupán 20 évesen készítette. Az egér, aki egér akart lenni című filmjéről mi is írtunk.

A mostani filmben egy döglégy és egy dögbogár a közös reggelijük múltja után nyomoz. Okfejtésük során az emberek és a természet kapcsolatát, az ignoranciát és saját jellemüket veszik górcső alá. A fekete humoráért is kitüntetett film társadalomkritikát gyakorol a mai magyar valóság ábrázolásával.

Helstáb Martin, pécsi filmes a festett animációtól a zenén át a szereplők hangjáig egyedül készítette a filmet közel fél év alatt.

A rendkívül fiatal alkotó korábbi munkáiban tériszonyos madár, klausztrofóbiás vakond és egy elszabadult számítógépes egér is főszerepet játszik.

Nézzük:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top