+ Színház

Magánszínházat alapít az ismert színész és a humorista

A színházi kultúra már nem igényel feltétlenül állami támogatást, ha egy teátrumot fiatalos szemléletű, szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkező szakemberek vezetnek. A magyar közönség évente rengeteg színházjegyet vásárol, erre és a társasági adókedvezményekre alapozva gazdaságosan működtethető egy színház.

Magánszínházat alapít Nacsa Olivér és Németh Kristóf; az új teátrum decemberben tartja első bemutatóját.

Nacsa Olivér humorista alapítótársa, Németh Kristóf színművész május végéig a Játékszínt vezette, ő maga pedig évek óta a Budavári Palotakoncert producereként dolgozott, most azonban szerettek volna valamit olyat létrehozni, ami mindkettejük szívügye, miközben értéket képvisel.

Németh Kristóf a Játékszín élén eltöltött négy év alatt megbizonyosodott arról, hogy Magyarországon van már létjogosultsága a piaci alapon működő színháznak.

A színházi kultúra már nem igényel feltétlenül állami támogatást, ha egy teátrumot fiatalos szemléletű, szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkező szakemberek vezetnek. A magyar közönség évente rengeteg színházjegyet vásárol, erre és a társasági adókedvezményekre alapozva gazdaságosan működtethető egy színház.

Németh Kristóf szerint a magyar néző többnyire azért megy színházba, hogy kikapcsolódjon, nevessen, hogy el tudja felejteni az aznapi feszültséget. Az új teátrummal ezért szeretnék hazai szerzők friss műveit bemutatni, de alapvetően az angolszász világból hoznak majd olyan darabokat, amelyeket eddig Magyarországon nem lehetett látni, köztük zenés produkciókat.

Az első bemutató helyszíne a Nagymező utcai “pesti Broadway” lesz, 2016 decemberében – árulta el Németh Kristóf.

Nacsa Olivér hozzátette: idővel állandó játszóhelyet is szeretnének, de még keresik az új teátrum leendő otthonát.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top