+ Pályázat

Pályázatot írt ki a Színházi Dramaturgok Céhe

poszt

A felhívás elsősorban azoknak szól, akik részt tudnak venni a teljes eseménysorozaton, hiszen szakmailag, a szöveg fejlesztése szempontjából célszerű a Nyílt Fórum minden állomásán jelen lenni.

A Színházi Dramaturgok Céhének felhívást intéz minden drámaírással foglalkozó szerzőhöz, íróhoz, költőhöz, irodalmárhoz, hogy 2016. október 21-ig küldje el drámai szövegét a nyiltforum2016@gmail.com címre. Olyan műveket várnak, amelyek egészben, de legalább nagy vonalaiban (fele részében) már kidolgozottak, és a folytatásuk is kigondolt, leírt, legalább vázlatos formában.

November elején csak dramaturgok részvételével választják ki a beérkezettek közül azokat a szövegeket, amelyekkel a következő nyolc hónapban dolgozni fognak. Majd a kiválasztott szövegek szerzőit meghívják Zalaegerszegre, egy január elejei hosszú hétvégére, amikor dramaturgok, a hozzájuk csatlakozott színházi emberekkel, rendezőkkel, színészekkel, kritikusokkal, írókkal, csoportokban konzultálnak a drámai szövegekről, értékelik azokat, javaslatokat fűznek hozzájuk, tanácsokkal látják el a szövegek íróit. A továbbiakban azt várják a szerzőktől, hogy a következő másfél-két hónapban fejlesszék szövegeiket. Lehetőség van arra is, hogy a szerzők mentort, segítő tanácsadót válasszanak maguknak.

2017 márciusában, Debrecenben, a Deszka Kortárs Drámafesztivál alatt megvalósuló workshopon, ahol szintén vendégül látják a Nyílt Fórum szerzőit, már a részben, vagy egészben átdolgozott drámai művekkel találkozik a Nyílt Fórum. Ismét plenáris és szekció-ülésekben tekintik át a drámákon esett változásokat, fejlődést. A műveket, illetve működésüket, részleteiben, felolvasás keretében is próbára teszik.

Az így, már két fordulóban fejlesztett drámákat, illetve közülük a legjobban sikerülteknek két folytatása lehetséges: megjelennek a Nyílt Fórum füzetek 2017-es számában, és részt vehetnek a POSZT-on, a széles szakmai nyilvánosság előtt zajló kötet bemutatón, illetve a szövegek neves rendezők, színészek által létrehozott felolvasó-színházi előadásokon teljes egészükben elhangoznak.

A felhívás elsősorban azoknak szól, akik részt tudnak venni a teljes eseménysorozaton, hiszen szakmailag, a szöveg fejlesztése szempontjából célszerű a Nyílt Fórum minden állomásán jelen lenni.

A beválogatott szerzők részére az egyes fordulók úti-, szállás- és étkezési költségeihez hozzájárulnak, illetve állják azt.

Akinek a felhívás felkeltette érdeklődését, de idén nincs olyan szövege, amelyet szívesen kipróbálna a Nyílt Fórumon, jelentkezzen megfigyelőnek, nézőnek, a viták résztvevőjének.

Minden, a kortárs dráma iránt érdeklődőt szívesen látnak.

A most 15 éves Nyílt Fórum múltjáról ezeken a linkeken tájékozódhatsz:

http://www.zalaszam.hu/szinhaz/tortenet/nyforum.htm

http://revizoronline.com/hu/cikk/1568/nyilt-forum-poszt-2009/

http://www.terasz.hu/main.php?id=egyeb&page=cikk&cikk_id=10412

https://www.youtube.com/watch?v=mXTw15OWwUA&noredirect=1

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top