+ Interjú

Szőcs Henriette: Nem pornót szerettem volna írni, hanem erotikus szöveget

És mit gondol az írónő a férfiakról? – A probléma az, hogy Isten agyat és farkat is adott a férfinak. És hozzá annyi vért, hogy egyszerre csak az egyik működhessen.

Szőcs Henri új könyve, A hűség a kutyáknak valóhoz, a Librarius adta az első felületet. A regény a blogbejegyzésektől indult, amit Szexturista címen sokan kíváncsian olvastak, ki lehet a rejtőzködő író, merthogy a szerző nevét nem fedték fel. A téma vonzó volt az olvasók számára, de nézzük, hogyan élte meg az írónő.

Már a blogformát is követtem, kíváncsian vártam a könyvet. Hogyhogy ilyen rövid lett?

Rövid? Jóval hosszabb, mint az online változat volt, mert írtam hozzá egy keretsztorit, csomó új rész is bekerült. A műfaj, a blogregény adta a rövid fejezeteket, hiszen az emberek a neten nem nagyon olvasnak 5000 karakternél hosszabb szöveget. De sohasem törődtem a könyveim leütésszámával, mindig az érdekelt, hogy számomra a történet kerek egész legyen.

Sokkal zártabb, kötöttebb az elbeszélő karaktere is. Te hogy látod?

Konvencionálisnak aligha lehet nevezni a blog íróját, bár tudatos szerkesztési elv volt, hogy szerethetőbbé tegyük. De a meredek dolgai megmaradtak, szabadszájúsága, szexuális nyíltsága, öniróniája és szarkazmusa.

A blogon lazább, egymástól független sztorik végtelenségig folytatható sora jelent meg. Csak a könyv miatt alakítottad át kerek történetté, vagy egyébként is munkált benned a lezárás?

Kezdetben játéknak indult, hogy írjak valamit, miközben a novellafüzérem szerkesztésre, a regényem pedig kiadóra várt. Azt gondoltuk, megjelenik pár rész, és kész. De egyre nagyobb olvasótábora lett a blognak, én meg beleszerettem. Kerek történetté viszont a nyomtatott megjelenés miatt alakult át.

Gondoltál arra, hogy elég lett volna a legjobb, legnagyobb tetszésű történeteket felfűzni?

Nem, egyáltalán nem, regényt szerettem volna írni. Az irodalomban pont az a nagyszerű, hogy szubjektív, mindenkinek mást jelent egy szöveg, minden olvasónak más rész tetszik belőle.

Hogy lett a cím? A Szexturista alcím ugye egyértelmű…

Fél éjszakás brainstorming eredménye a szerkesztőmmel, Csapody Kingával. Nagyon sokat köszönhetek neki, kiváló érzéke van ahhoz, melyik rész hova kerüljön, miből húzzak ki és hova írjak bele. Az alcím tényleg adott volt, hogy nyilvánvaló legyen az online részek olvasóinak, ugyanaz a regény. Szándékosan provokatívat kerestünk, és a kutyával kapcsolatosat, mivel fontos szerepe van a regényben. Nem szeretnék többet szpojlerezni, de a könyvet elolvasva a cím egy plusz fricska.

Kaptál érte hideget-meleget, hogy érzed magad? Miként kezeled, hogy a legtöbben azonosítanak a főhőssel?

Hideg-meleg inkább a megjelenés előtt jött, a címre és a fülszövegre reflektáltak negatívan páran, anélkül, hogy olvasták volna a történetet. Azóta, aki már ismeri a sztorit, pozitívan reagál. Azt hittem, eljutottunk már oda, hogy az egyes szám első személy írói eszköz, a naplóformánál (szerintem a blog a napló 21. századi, megújult változata) elengedhetetlen. Fikciót írok, nem dokumentumregényt, ha éppen egy macska a főszereplő, ő sem én vagyok.

Nem jutottunk el, sajnos. Sokáig titok volt, ki a szerzője a Librariuson megjelent történeteknek, végül hogy derült ki a nagyközönség számára?

Miután az Athenaeum Kiadó megvette a könyvem egy különleges, Gyöngyhalász nevű kéziratbörze keretében, aminek elég nagy sajtóvisszhangja volt.

A szexturista blogos változatában még egyértelmű volt a szerepjáték. A regény azonban egy, a kapcsolataiban bukdácsoló, boldogságkereső nőt ábrázol, aki nem igazán tanul a hibáiból és nem is különösebben önreflektív.

A főhősöm direkt választ rosszul, szándékosan követ el hibákat, mert soha többé nem szeretne a legnagyobb hibába esni: szerelmesnek lenni. Ezért csupa olyan férfit választ, akit lehetetlen szeretni.

Valahol olvastam egyszer, hogy az emberek a tökéletlenségeiktől válnak szerethetővé. Bár nyilvánvaló, hogy ezeket a férfiakat tényleg nem igazán lehet „szeretni”, de álljunk meg itt egy pillanatra. Szerinted mi a szerelem?

Marilyn szerint a tökéletlenség gyönyörködtet. A legjobb barátom meg van győződve arról, hogy a kompromisszumok teszik tönkre a kapcsolatokat, mert amikor elmúlik a rózsaszín köd, nem vagy hajlandó tolerálni, amit korábban elviseltél. Szóval, csak akkor működik, ha nem kompromisszumokkal fogadod el a másikat, hanem úgy, ahogy van. Talán ez a megoldás. Hiszek a szerelemben, a házasságban kevésbé. És boldogan éltek, míg meg nem haltak. Külön.

Igaza lehet a barátodnak, de nézzük a szerelem gyakorlati oldalát: mekkora nehézséget okozott egy-egy szexjelenet megírása? Azt tapasztaltam – bár én érzékenyebb korosztálynak írok -, hogy a magyar nyelv majdhogynem alkalmatlan a szexualitásról, erotikáról való neutrális beszédre. Te honnan merítettél? Mik voltak a határok, amik között kijelölted a mozgástered, szükség volt egyáltalán ilyenre?

Mindig férfi-nő kapcsolatról írok, a korábbi könyveimben is voltak már erősen erotikus részek, persze egy történelmi regényben más szófordulatokat használok. Az Ősképcsarnok c. novellafüzérem utolsó darabja, a XX. (2007) azonban már megelőlegezte ezt az erotikus regényt. Szóval, mondjuk azt, gyakoroltam. De egyetértek veled, a magyar nyelvben vagy sterilen, orvosi szakkifejezésekkel tudsz a szexről értekezni, vagy virágnyelven. Ide egyik sem illett, hiszen ez egy modern napló, az ember a naplójában nem szépeleg, hanem leginkább az élő, beszélt nyelvhez hasonló kifejezéseket használ, ami sokszor durvának hat. Itt jött a nehéz feladat, hiszen semmiképpen sem pornót szerettem volna írni, hanem erotikus szöveget. Természetesen felnőtteknek.

Az erotikus irodalomban is lehet keresni a könyved előképeit, de én nem E.L. James vagy J.R. Ward nevét emlegetném, hanem akkor már inkább az Emanuelle-hez áll közel. Te hol jelölnéd ki a helyét? Hatott rád valaki íráskor?

Gyűlölök dobozolni, mert alapvetően kilógok mindenhonnan. Imádom Tiffany Reisz Úrnő-sorozatát, mert regényeiben zseniális a szöveg, érdekfeszítő a történet, izgalmasak az erotikus leírások. Egyértelmű és felvállalt példakép számomra. Amiből sokat tanultam még, a Szép asszonyok egy gazdag házban ill. Apollinare Tizenegyezer vesszőcsapás című műve. Talán az utazgatás miatt hajaz az Emanuelle-re. Kedveltem.

A főhőst a blog vagányságához képest most inkább a boldogság és biztonságkeresése mozgatja. Szerinted milyenek a mai nők?

A főhős vagány maradt, és a boldogságot mindig is kutatta. A biztonságot nem kell keresnie, mert megteremtette magának, sikeres a munkájában, anyagiakban sem szenved hiányt. A végső megoldás, a regény csattanója is csupán egy megoldandó feladat számára, kihívás, hogy ő képes-e rá. Aztán a megvalósítás során egyre jobban élvezi a hatalmat.

A mai nők erősek, határozottak, sikeresek, önállóak. De mivel ez egy rájuk kényszerített szerep, nem biztos, hogy boldogok ettől. A könyvem mottójában a főhős összegzi ezt az érzést:

Honvágyam van egy olyan hely után, amit talán nem is létezik. Ahol a szívem csordultig megtelik. A testem kényeztetik. A lelkem megértik.

És a férfiak?

Megint csak válaszoljon a regény:

A probléma az, hogy Isten agyat és farkat is adott a férfinak. És hozzá annyi vért, hogy egyszerre csak az egyik működhessen.

Köszönöm!

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. minyimaaa

    2016-09-25 - 16:31

    kényeztetik. ja. én pedig nagy magyar író vagyok.

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top