+ Tudomány

Elhunyt Prékopa András

Tudományos munkásságának jellemzője az elmélet és az alkalmazás magas színvonalú egységének megvalósítása. Ennek nagyszerű példái azok a vízügyi, villamosenergia-ipari, termelési, közgazdasági, pénzügyi, biológiai és egyéb alkalmazások, amelyekben az általa megfogalmazott modelleket és eljárásokat használták fel.

Életének 88. évében, családja körében elhunyt Prékopa András Széchenyi-díjas matematikus, az MTA rendes tagja, az operációkutatás és az alkalmazott matematika kiemelkedő kutatója és oktatója – közölte a család szombaton.

Prékopa András 1929. szeptember 11-én született Nyíregyházán, 1952-ben szerzett diplomát a Debreceni Egyetem matematika, fizika, ábrázoló geometria szakán.

Az MTA Automatizálási Kutatóintézet és az MTA Számítástechnikai Központ 1973-as egyesülése előtt az MTA SZK operációkutatási osztályának vezetője volt, majd 1973-tól az új intézet, az MTA SZTAKI alkalmazott matematikai főosztályát vezette. (Az operációkutatás bonyolult rendszerek struktúrájának elemzésében és fejlesztésében, működésének szervezésében és irányításában felmerülő problémák vizsgálatának és megoldásának tudományos módszereit tartalmazó elmélet.)

A Magyar Tudományos Akadémia 1979-ben levelező, 1985-ben rendes tagjává választotta.

1983-ban az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára lett az általa alapított operációkutatási tanszéken. 1985-ben elfogadta az amerikai Rutgers University meghívását, ahol mint a statisztika, matematika és operációkutatás kiemelt professzora tevékenykedett.

1977-ben a Mexikói Mérnöki Akadémia választotta külső tagjává. Alapító főszerkesztője volt az 1979-ben indult Alkalmazott Matematikai Lapoknak. 1981 és 1989 között a Mathematical Programming Society Stochastic Programming bizottsága elnöke volt.

1992-ben a Bolyai János Matematikai Társulat neki adományozta a Szele Tibor-emlékérmet, 1996-ban Széchenyi-díjban részesült, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át.

Tudományos munkásságának jellemzője az elmélet és az alkalmazás magas színvonalú egységének megvalósítása. Ennek nagyszerű példái azok a vízügyi, villamosenergia-ipari, termelési, közgazdasági, pénzügyi, biológiai és egyéb alkalmazások, amelyekben az általa megfogalmazott modelleket és eljárásokat használták fel. Prékopa András tudományos pályafutása alatt 20 könyvet publikált, több száz tudományos dolgozatot közölt, 150 ismeretterjesztő és egyéb művet írt.

Prékopa András temetése szeptember 29-én, csütörtökön 14 órakor, a Fiumei úti sírkertben lesz.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top