+ Film

A rendőr egy útszéli kereszt előtt agyonlőtte a titkos püspököt

A görög katolikus egyház 1945-ben a Szovjetunióban az üldözések elől illegalitásba vonult, és titokban szenteltek fel három püspököt. Kettőt közülük hamar elfogtak, Orosz Péterről azonban 1953-ig nem derült ki, kicsoda valójában.

Egy mártírhalált halt kárpátaljai görögkeleti püspökről szól Barlay Tamás dokumentumfilmje, amelyet az első Ars Sacra Filmfesztiválon csütörtökön vetítettek Budapesten.

A kereszt előtt című dokumentumfilmet az MTVA Vallási Főszerkesztőségének szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozó Barlay Tamás 2004-ben készítette. A vasárnap záruló Ars Sacra egyházművészeti fesztivált idén tizedszer rendezik meg, a programba a jubileumon első alkalommal került filmes szemle.

Olyan alkotásokat vártak, amelyek valamilyen formában a transzcendens és az ember viszonyát mutatja be. 2004-ben Kárpátalján forgattunk, ott hallottam Orosz Péter titkos püspök történetéről. A görög katolikus egyház 1945-ben a Szovjetunióban az üldözések elől illegalitásba vonult, és titokban szenteltek fel három püspököt. Kettőt közülük hamar elfogtak, Orosz Péterről azonban 1953-ig nem derült ki, kicsoda valójában

– mesélte Barlay Tamás.

A titkos püspök közkedvelt, népszerű ember volt, történetek keringtek arról, hogyan adta oda télvíz idején cipőjét egy koldusnak, ingét egy szegénynek. A nép négy éven át rejtegette, Orosz Pétert végül az őt kutató rendőr letartóztatta, pedig a püspök akkor már szabadon járhatott, miután Sztálin halála után amnesztiát hirdettek.

A rendőr egy útszéli kereszt előtt agyonlőtte a titkos püspököt, holttestét a rendőrség garázsában ásták el. A rendőr aztán évtizedekkel később, halálos ágyán elmondta tettét és azt is, hová ásták a tetemet

– mesélte a rendező.

Az Ars Sacra Filmfesztivál díjkiosztó ünnepsége szombaton este lesz az Örökmozgó Terem Premier Kultcaféban (volt Vörösmarty Mozi).

3 hozzászólás

3 Comments

  1. ikvafalvy szerint:

    Allatok voltak!

  2. Rako szerint:

    Orosz péter nem görögkeleti, hanem görögkatolikus volt. A firkásznak úgy látszik kevés fogalma van a kettő közötti különbségről.

  3. Rako szerint:

    Remélem Erdő Péter is támogatja a boldoggá avatását‼

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top